A jó szerzőkben nem azt szeretem, amit mondanak, hanem amit súgnak.

Fegyver s szerszám a toll.

Az ábrándozásokhoz szokott olvasót s nem olvasót - nagy ideje már a fellegekből leköltöztetni.

Írni, az valami olyan titokzatos dolog, mint főzni.

Az olvasás legyen kaland és szórakozás!

Igen, uraim, a regény: tükör, hosszú úton vándorol. Hol az ég kékjét tükrözi, hol az út pocsolyáinak sarát. És maguk erkölcstelenséggel vádolják azt az embert, aki a tükröt viszi? A tükör pocsolyát mutat, és maguk a tükröt vádolják! Vádolják inkább a pocsolyás utat, még inkább az útbiztost, aki tűri, hogy ott poshadjon a víz s megszülessék a pocsolya!

Az emberek csak a valóságos életben halnak meg mindörökre. Az irodalomban azt csinál az ember, amit akar. Hiszen ezért találták fel; hogy minden vágyunkat ki tudjuk elégíteni.

Vajon Shakespeare-t érdekelte volna Rómeó és Júlia története, ha a Capuletek és a Montague-k imádják egymást? Ez esetben a két ifjú megkötné frigyét, és néhány hétnyi turbékolás után fogcsattogtatva, kivont karddal kergetnék egymást palotájuk hetvenhét termében. Hol itt a téma? Viszont így van rendjén.

Nem tudnak védekezést az elharapódzó ponyvairodalom ellen? Adják ki a széles néprétegek számára olcsón Gustav Bahr mindenki számára izgalmas művét: "Sextánssal a fényévek és sectorok imagináriusain át a kozmikus rendszer és az oceanobiográfia relációinak nyomában, a differenciális integrálrendszerben." Ez beadná a kulcsot mindenféle cowboy- és kalandorregényeknek! És üdvös népnevelő hatása is volna.

Végzetesen kell élni és írni, tehát nyugodtan, nagyon figyelmesen, egyforma erővel figyelve a világra és önmagunkra, értelmünkre és szenvedélyeinkre, az emberek szándékaira és a mindenséghez való kapcsolatainkra.

Az ember azért olvas verset, mert az emberi fajhoz tartozik, amely emberi faj tele van szenvedéllyel. Az orvostudomány, jog, bankügyek... mindez szükséges ahhoz, hogy életben maradjunk. De a romantika, a költészet, a szeretet, a szépség... ezért élünk!

Vannak az írók, akik írnak, mert tudnak írni (vagy nem), és a másik térfélen ott vannak az esztéták, akik esztétizálnak, mert nem tudnak írni, pedig szörnyen szeretnének. És állati jót játszanak! Az író összerak - valamiből valamit - az esztéta pedig szétszedi azt. Hallatlanul remek szórakozás.

Olvashatod Platónt és Arisztotelészt, Szent Ágostont és Tamást, Descartes-ot és Spinozát, Kantot és Schopenhauert, a világ lényegét és az élet értelmét mégis inkább érezteti veled egy harmatcsepp a virágon és egy könnycsepp a szemben.

A költészet minden tudások közül a legelső és a legutolsó - épp oly halhatatlan, mint az emberi szív.

Ha képes vagy kérni baráttól és ellenségtől még egy lehetőséget
Ha képes vagy úgy meghallani egy "nem"-et, mintha az épp "talán"-t jelentene
Ha képes vagy egészen lentről indulni, és még így is megbecsülni azt a keveset, ami megadatott
Ha képes vagy minden pillanattal kiteljesedni és a csúcsra jutni anélkül, hogy a hiúság eluralkodjon feletted
Akkor végül íróvá leszel.