Azt mondják, az igazság felszabadít, de engem inkább sarokba szokott szorítani.

Kinél van az igazság? Nekem úgy tűnik, az igazságot csak a speciálisan erre kiképzett emberek kutatják: a bírák, a tudósok, a papok. A többiek mind az ambícióik... és az érzelmeik rabjai.

Az igazságra az ember évtizedek múltán is emlékezik.

Amikor a túlélők már meghaltak, a mi felelősségünk, hogy ne tűnjön el velük az igazság.

Csak az ostobaság egyoldalú. Az igazságot mindig arra forgatja az ember, amerre jólesik!

Az igazság mindent rendbe hoz.

Aki megmondja az igazat, azt előbb-utóbb nyakon csípik.

Mikor én voltam beteg, te kúráltál
Keserü szerrel: most visszaadom.

A kettő együtt nem megy, vagy a törvény fontos, vagy az igazság.

Az általánosítások kissé mindig hazudnak a nagyobb igazság szolgálatában.

Megesik, hogy az ember egyedül - vagy kettesben - marad, és ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincsen igazsága.

Némelyek természetesen nem akarják hallani az igazat, de ez nem a mi gondunk. Az ember nem lehet író anélkül, hogy ne törekedjen a pontos találatra.

Azon mulik a legtöbb félreértés az életben, hogy az ember nem tudja eltalálni, hogy tulajdonképen hol is vagyon az igazság.

A tévedés egyáltalán nem ellenkezője az igazságnak, hanem csupán másfajta elrendezése ugyanazoknak a köveknek, ugyanazokból a kövekből emelt, sem nem igazabb, sem nem hamisabb, csak más templom.

Az öregségben ez a szép s szomorú: az ember túlságosan tisztán látja, mi az, ami igaz s mi az, ami nem.