Oly sok minden van, amiről lemaradunk amiatt, hogy az idő foglyai vagyunk. De az élet maga az idő, és semmi más.

Nincs jó módja az időpazarlásnak. Az időpazarlás mindig időpazarlás.

Az emberek számára az idő olyan, mint egy folyó. Csapdába estünk a sodrásában, sodródunk a múltból a jelenbe, mindig egy irányba.

A múltat nem lehet megváltoztatni. És talán nem is lenne értelme.

A múltat nem lehet eltakarítani, még mások érdekében sem.

Hagyjátok, hadd dolgozzék az idő. A gyermek az anyja nézeteit vallja, a férfi majd apja nézetén lesz.

Az én egy órám nem egyenlő mások egy órájával: nem tölthetjük el ugyanúgy ezt az időt, nem gondolhatjuk róla ugyanazt. Te azt csinálsz a te egy óráddal, amit akarsz, de engem ne rángass bele, mert nekem nincs vesztegetni való időm.

Olyannak érzem magam, mint a kisöregek, akik annak idején feltartottak a pénztárossal folytatott, merően fölösleges cseverészésükkel, mert én, aki mögöttük toporogtam, siettem valahova, el akartam jutni a következő tennivalóm helyszínére. Ha viszont nincs következő helyszín, ahova az embernek el kell jutnia, az idő hihetetlenül lelassul. Azt érzékelem, hogy jobban észreveszek másokat, sűrűbben kapom el a tekintetüket vagy keresek szemkontaktust velük.

Minden az időzítésen múlik. Egy másodperc, egy perc, egy óra mindent megváltoztathat. Annyi minden múlik ezeken a dolgokon - apró kis pillanatok, amelyek az életet alkotják.

Már nem szoktam féltékenykedni mások emlékeire. Hiszen annak a sok emléknek és élménynek köszönheted, hogy az lettél, aki most vagy.

Nem is olyan rossz dolog az idő. Csak használd helyesen, és bármit kinyújthatsz, akár egy gumiszalagot, míg el nem pattan valahol, s akkor ott maradsz két kis csomóval a hüvelykujjad és mutatóujjad között, s benne minden szomorúság és reménytelenség.

Az egész múlt kezeskedik a jövendő biztonságáért.

Az idő olyan, tudod, mintha dadogna az öröklét.

Amit átélünk, mindig a valós esemény előtt vagy után éljük át, mely elementáris és felfoghatatlan gyorsasággal tűnik tova; átéléseink mind álomszerű, csupán a mi szűk személyünkre korlátozódó képzeletszülemények.

Aki csak a jövőről gondoskodik, nem olyan gondos, mint az, aki csak a pillanatról gondoskodik, mert a pillanatra sosincs gondja, csupán annak időtartamára.