Korábban szerzett sebeink felidézésekor energiáinkat arra irányozzuk, hogy egy múltbéli sérelem többé ne ismétlődhessen meg. Az újabb sérelmek veszélyét azonban sosem leszünk képesek kiküszöbölni pusztán az által, hogy megpróbáljuk ráhúzni a múltat a jelenre.

Ami az egyik időskálán állandó, egy másik időskálán változó is lehet.

Építhetünk hatalmas emlékműveket, reménykedhetünk vakon az örök életben, az idővel szemben éppúgy nincs esélye a piramisba zárt fáraónak, mint a szörnyű ingoványba süllyedt katonának.

Az idő nem folytonos. Nem folyik, nem is csordogál vagy zubog, hanem le-lecsap az emberre, mint egy vérszomjas antilop.

Az idő koptatja, vagy éppen kivirágoztatja a problémákat, elsüllyeszti, majd újra előveszi őket.

Az emberek kezdik más szemszögből figyelni a belső idő fogalmát. De még mindig rengetegen vannak, akik a hétköznapi rohanás közepette elfelejtik az értékeket, a fontos találkozásokat, a kütyüjeiket nyomogatják (magamon is tapasztalom), és egyre gyakrabban látok mobilozó embereket a színházakban, akik mellékesen élvezik az előadásokat, csak közben görgetik az idővonalakat, várják az üzeneteket... mindenkinek van valami fontosabb dolga a jelennél.

Mikor gyerekek vagyunk, hat hónap olyan hosszú, mint az élet.

Vannak alkalmak az ember életében, amikor nem valóságosak a percek, úgyhogy össze se tudja számolni őket.

A pontosság azt jelenti, hogy valaki éppen a kijelölt időben érkezik vagy cselekszik. Te nem pontos vagy, hanem mindig szörnyen korán érkezel.

Halálom pillanata éppen olyan jelen pillanat lesz majd, akkor, mint a mostani, mikor meghökkenve próbálom összeszedni magam - az is jelenben fog lejátszódni, nem a jövőben, ahogy önmegnyugtatásomra elhitettem magammal.

Az idő totálisan emberi elképzelés, emberek nélkül az idő felszívódik. A végtelen és a nulla azonossá válik.

Az idő nem halad; mozdulatlan:
amióta és ameddig a világ létezik, változatlan a
jelenvalóság, mindig MA van.

Mondják, az idő enyhít.
Sohasem enyhített.
Valódi kín keményszik,
Mint kortól az erek.

Az idő hamispénz
jut elég belőle
csak annak kevés
ki aranynak nézte.

Az vagyunk, akivé a múltunk tesz, és akaratlanul is folyton tervezzük a jövőt.