Az élet homokóráját nem lehet fejtetőre állítani.

A pontosság a királyok udvariassága.

A pontosság nemcsak a királyok udvariassága, hanem minden felelős, rangját ismerő ember kötelessége.

Nem járnak egyformán az órák. Van órája a részeg embernek és a bolondnak. Az ebédnek és a halálnak. A fiatalságnak és az öregedésnek.

Van élet, mely ehhez fogható?
Csendben ülni az ablak előtt,
Nézni a hulló leveleket,
A feslő virágokat,
S ahogy egymást váltják az évszakok.

Az ember mindig azt hiszi, van még idő. Halogatja a dolgokat. Aztán hirtelen nincs több idő.

Amit az idő meg akar tartani, azt eltemeti.

Az idő mindig lassúbbnak rémlik, amikor az ember szorong vagy fél.

Mit nem tesz nyolc esztendő? Események, változások, elidegenedés, eltávolodás - minden belefér, a múlt pedig feledésbe merül; így természetes, nyilván így is van.

Az "élj a mának!" is szép elv lehet, de a normális emberi élet méltóságát az időben való szabad mozgás, otthonosság jelenti.

Akinek nincs múltja, annak nem lesz jövője sem.

Hadd ítéljen a történtekről az idő. Az idő igazságos, de ez csak a távoli jövőre igaz, a közeljövőre nem. Az az idő igazságos, ami már nélkülünk telik majd. A mi érintettségünk nélkül.

Az idő az egyetlen, amit nem tudok legyőzni.

Az idő. Sima, sötét és csendes. Mint egy mélyen megbúvó vágyakozás.

Ha szereted az életet, ne vesztegesd az időt, mert az idő maga az élet.