A házasságban a teljes boldogság a szerelem választásán múlik.
A jó házastársak képezik alapját a család és az állam felvirágzásának. Jó viszonyban élve egymás között, kétszeres munkabírást fejt ki mindegyik fél, a munka pedig a jó egészség fenntartója és az anyagi jólét megalapítója.
Az én fejemben nincs "B" opció. Bármilyen nehézségek is vannak, el kell fogadni, mert ebben kell élni életünk végéig. Mi egymást választottuk, összeházasodtunk, gyerekeink vannak és ez már így marad. Ebbe kell beleadnunk mindent, és ebből kell kihoznunk a lehető legjobbat, mert nincs következő.
Ahelyett, hogy újra megházasodnék, inkább keresek egy ellenszenves nőt, és egyszerűen neki adom a házamat.
Hamaros meg-őszülés:
Eggyesülés,
Gyermek szülés,
Tisztes házi tűz,
Tej szag, póya bűz,
Nem lészek én
Fejős tehén,
Gyászolván szabad
Vándorlásomat.
Te vagy minden. Egy hihetetlen erős kötelék. Ami köt, mégis szabadságot ad. Neked és nekem egyaránt. És most már teljesen rá merem bízni magam erre a kötelékre. Hiszek benne. Velem vagy, veled vagyok. Bárhol, bármikor. Ha nem látlak, ha nem hallom a hangod, akkor is.
Az igaz szeretetben.
Olyan lesz az egész házasságunk, mint ahogyan az esküvőnket szervezzük. Ha jó buli, akkor jó buli, ha vicces, akkor vicces, ha fáradságos és veszekedős, akkor fáradságos és veszekedős.
Az érdekházasság előnye éppen az, ami a svédasztalé - nem tud kihűlni.
A házasulandó férfi jól teszi, ha összehasonlítja édesanyjával - vagy a húgával - a feleségül kiszemelt nőt és megkérdezi: állja-e az összehasonlítást?
A keresztény házasság alapja egyrészt a nő szeretetteljes alárendeltsége a férfinak, másrészt a férfi lovagias, belátó és áldozatkész gondviselése és szeretete a nő iránt.
Az ember nem a nő testével osztja meg az életet, hanem magával a nővel.
Azt hallom, hogy megnősültél. Okos ember vagy, ha igaz, okosabb, ha nem igaz.
Az is fontos a házasságnál, hogy aki korán kilép belőle, az elszalasztja a meglepetéseket, pedig némelyik csodálatos.
Melyik férj ne gondolkodna el olykor, hogy mi mindent kezdhetne a szabadságával, ha a felesége egyszer csak eltűnne? És vajon hány családfő számolja türelmetlenül a napokat az ünnepekig, amikor az asszony végre elutazik a gyerekekkel egy hétre a rokonokhoz? Aztán ha véletlenül bekövetkezik egy tragédia, és valamelyikük tényleg elveszíti a feleségét, legtöbbjük még arra is képtelen lesz, hogy erőt vegyen magán és legalább megpróbáljon kirúgni a hámból. Ekkor jön ugyanis a felismerés, hogy mit is jelentett a háttér, amit elveszítettek.
Tapasztalatom szerint éppen az igazság miatt szokott mindig légy esni a levesbe. A házasélet alapja, hogy a nőknek igenis hazudni kell. Mert azt szeretik!