A középiskolai tanuló élete: nyolc éven át napról napra megújuló harcba szállás, halálos veszedelem: minden reggel pontban nyolckor, a véletlenek és ravasz kelepcék és elhatározó események hullámzó harcterére kiront: sebeket kap, sebeket oszt, néha elvérzik. Másnap újra feltámad, kezdi elölről.

A környezetem véleménye ellenére átlagos kiskölyök voltam - bár igaz, óvodában a hátam mögött raktam ki a Rubik-kockát.

A gyerekek kiszámíthatatlanok. Sohasem tudhatod, milyen következetlenségen kapnak rajta legközelebb.

Mindenkinek van hatalma... kivéve esetleg a kisgyerekeket és a csecsemőket.

A gyermekmosoly olyasmi, mint a tetoválás: örökre szóló műremek.

Mindenki tudja, hogy a kicsik rajzfilmfigurának képzelik magukat - úgy gondolják, ha egy vasdarab a fejükre esne, akkor fölkaparnák önmagukat a járdáról, és mennének tovább.

Nem tudom, miért pikkeltem rá, de azt hiszem, azért, mert már kilenc- vagy tízéves voltam, és már nekem is kellett valaki, akit utálhatok.

Gyermekkorunkban meg van a saját nyelvünk, ami nem olyan, mint a francia vagy a spanyol vagy bármi, amit elkezdünk negyedikben. Úgy születünk, hogy ezt tudjuk, de aztán el is veszítjük. Hétéves kor alatt mindenki folyékonyan beszéli a "ha" nyelvet. Töltsél csak el egy kis időt egy 100 centisnél nem magasabb egyénnel, és meglátod! Mi lenne, ha egy hatalmas madárpók mászna elő abból a lyukból ott, a fejed fölött, és jól nyakon csípne? Mi lenne, ha az egyetlen ellenmérget egy hegy tetején őriznék bezárva? Mi lenne, ha túlélnéd a pókharapást, de úgy, hogy csak a szemhéjadat tudnád mozgatni, és pislogással kéne kimorzéznod az ábécét? Az már nem számít igazán, hogy milyen messzire jutsz a kitalálósdiban, a lényeg, hogy ebben a világban még minden lehetséges. A gyerekek úgy gondolkoznak, hogy tárva-nyitva vannak a világra, és szerintem akkor lesznek felnőttek, amikor lassan becsukódnak.

Ha most leszállnának a marslakók, és megvizsgálnák, miért születnek a Földön gyerekek, arra jutnának, hogy a legtöbb embernek véletlenül lesz gyereke, mert akkor éjjel túl sokat ittak.

Nem tudom, hogy most miután éltem és meghaltam, írhatok-e a kisfiús szerelemről, de visszagondolva a legtisztább fájdalomnak látom. Vágy, határ és feltétel nélküli szerelem... a szív tiszta, ragyogó sugárzása, amitől egyszerre voltam kába, szomorú és hősies. Hová tűnik el? Hogyhogy a bölcsek, akik annyi mindennel kísérleteztek, ezt a tisztaságot sosem próbálták üvegbe zárva megőrizni? Talán nem tudták?

Gyermek kivánnék lenni, tiszta gyermek
kit nem zavarnak semmi bús szerelmek
s amilyen talán nem valék soha.

Néha kinyitjuk a szánkat, és a saját szüleinket halljuk megszólalni, s néha a gyerekeink szájából saját magunkat halljuk.

Gyermeknek lenni annyi, mint közvetlenül, segédeszközök nélkül tudni valami nagyon lényegeset és félelmeset a világról.

A kisgyereket egyáltalán nem bántja az idő múlása.

A gyermekkor távoli földrész. Aki egyszer elhagyta partjait, örökké gondol reá, de szíve mélyén nem vágyik igazán vissza e vad világba. Ha visszagondolok gyermekkoromra, nem tudom megmondani, "jó" volt-e vagy "rossz"? Csak azt tudom, hogy soha, semmilyen áron nem volnék hajlandó visszatérni oda.