- Istenem, de mi van, ha nem kellek neki?
- Akkor vonítani fogsz a fájdalomtól. Aztán összeszeded az életed darabjait, és mész tovább. Az én lányom erős.

Kétféle idióta létezik: az egyik, aki azért nem tesz meg valamit, mert megfenyegették, a másik pedig, aki azért tesz meg valamit, mert megfenyegették.

Semmi sem rombolja jobban a kalandvágyunkat, mint a biztos jövő.

Vicces, hogy félelmében mi mindent képes bemesélni magának az ember.

Akit az egész világ utál, annak előbb-utóbb társául szegődik a félelem.

És tudom, mi van ott kint a sötétben. És rettegek tőle. Az embernek elvileg az ismeretlentől kéne félnie, de a tudatlanság is boldogít, ha a tudás ennyire rémisztő.

Az már feltűnt a tudós elméknek, hogy több ragályt is vírusok okoznak; de vajon mi okozza a bolygón végigsöprő tébolyhullámot? Egyszerűen csak az életmód? Vírus, baci, miazma nem felelős? Tényleg? Akkor jó. Már attól féltem, eljön a nap, amelyben harminc-negyven bomlott fegyveres kap hajba egy lapos tetőn, hogy az most melyiküket is illeti, mint tüzelőállás.

Azt mondják, amikor egy ajtó bezárul, valahol kinyílik egy másik. Csakhogy ők nem laktak az én házamban. Itt ugyanis a legtöbb ajtó mögött, amit kinyitottam, mindig valami félelmetes dolog rejtőzött.

Kétféle félős ember van: az, aki az ágya alá néz, s az, aki még az ágya alá sem mer nézni.

Nyugalmas időszakokban mindig azt gondoljuk, hogy legyőztük őket. Azt képzeljük, hogy végre sikerült elkapni a grabancukat. Hogy végleg száműzetésbe vonultak. Egyszer és mindenkorra. Örökre. De ez ritkán történik meg valójában. Démonaink általában nem tágítanak. Mindig ott lapulnak valahol a sötétben, s kitartóan várják a pillanatot, amikor figyelmünk lankadni kezd.

Az nem jó, ha az ember fél. A félelem olyan, mint egy szűk kabát. Szorít, megbilincsel. Ha leveted magadról, hirtelen úgy érzed, mintha mázsás súlyoktól szabadultál volna meg. Ha nem félsz többé, akkor újra szabad vagy. Szabad!

Ha félsz, mondj el egy imát, de menj tovább.

Nem is emlékszik, mióta fél már. Régóta, pokoli régóta, s ezt az állapotot nem lehet megszokni.

Ha változtatni akarsz az életeden, akkor százezer lépés fájdalmával kell megküzdened. Elindulsz, egy lépés fájdalom. Továbblépsz, még egy lépés fájdalom, de ebben az egy lépésben hogyan lenne benne a százezer lépés fájdalma? A gyáva ember ettől az egy lépés fájdalmától fél. És racionális hazugságokkal próbálja megmagyarázni, hogy miért is nem teszi meg. Mert aki fél, az elkezd kifogásokat gyártani, hogy megmagyarázza a saját szegényes lelki bizonyítványát. Ahelyett, hogy szembenéznénk azzal, mit tettünk magunkkal, elkezdjük sajnálni magunkat. Ami jajveszékelésbe fordul, majd marjuk magunkat, hogy lehettünk ilyen hülyék. De még mindig nem változtatunk.

A parasztot csakis félelemmel lehet kordában tartani!