Mivel a szüleinktől a jó és a kevésbé jó tulajdonságok egyfajta egyvelegét kapjuk, senki sem tökéletes, és szinte senki sem átlagos.

Tévedés azt hinni, hogy a genetikai meghatározottsággal szemben tehetetlenek vagyunk. Igen, a genetikai kód bele van programozva a DNS-be, de a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint vagy a nikotinfüggőség és a túlzott evésre való késztetés igen jól kezelhető, illetve jó eséllyel megelőzhető. Vannak diéták, vannak tabletták, van akaraterő és van kitartás, és vannak tanácsokkal szolgáló szakemberek. Az, hogy valakiben genetikailag jelen van a késztetés, még nem jelenti azt, hogy bele is kell törődnie abba, hogy a sorsa eleve elrendeltetett.

Az, hogy mikor betegszenek vagy halnak meg, még azoknál is megjósolhatatlan, akik nagyon tudatosan élnek. Az orvosok sem látnak a jövőbe. Hiába tudják diagnosztizálni a betegséget, az élet hosszát ők sem képesek megjósolni.

Gyakran hallható állítás, hogy az élettartamunk egyharmadát a génjeink határozzák meg. Egy másik harmadát a környezet, az életkörülmények, hogy gazdagok vagyunk-e vagy szegények, hogy dohányzunk-e vagy sem, hogy sokat vagy keveset mozgunk-e stb. A harmadik harmad pedig a véletlen függvénye. De nem szerencsés, ha ezt a három okot mereven különválasztjuk, mintha az egyik betegség genetikailag meghatározott volna, a másik pedig a mi hibánkból következne be, minden mást pedig a körülmények véletlen összjátéka magyarázna. Az, hogy valaki megbetegszik vagy meghal, egy összetett rendszer meghibásodásának következménye, amiben éppúgy szerepet játszanak a gének, mint a környezeti tényezők.

Ha szűkösek az élelmiszerforrások, azok, akik kevesebb kalóriával is fenn tudják tartani magukat - akik "takarékos üzemmódban működnek" -, a túlélés szempontjából előnyösebb helyzetben vannak. Ezért fejlődtünk hosszú időszakon át úgy, hogy állandóan élelmet kerestünk, és azt a lehető leghatékonyabban hasznosítottuk. Szűkös körülmények között be kellett érjük azzal, amit éppen találtunk. De ennek köszönhető az is, hogy sokan a bőség korában is habzsolnak.

Az egyik embernek pechje, a másiknak pedig mázlija van. De az orvostudományban nincsenek véletlenek - egy betegség jelentkezése mögött mindig valamilyen biológiai mechanizmus áll, csak nem mindig tudjuk, hogy mi az. Tehát egy betegség sohasem egyetlen okra, hanem különböző részokok együttes előfordulására vezethető vissza.

A szervek összeomlását ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor a régi söröspohár eltörik, mert az idők folyamán hajszálrepedések keletkeztek rajta. Ugyanígy: életük folyamán az emberek is egyre több apró károsodást szenvednek el, például a dohányzás, a szabad gyökök, egy baleset vagy egy infarktus következtében. Egyetlen kisebb károsodás kevés ahhoz, hogy betegség vagy működési rendellenesség alakuljon ki. Ezért hisszük azt, hogy egészségesek vagyunk. De ha egy orvos alaposabban megvizsgálja a testünket, ő már észreveszi ezeket az apróbb hajszálrepedéseket.

Senkinél sem alakul ki "csak úgy" rendellenesség, senki sem betegedik meg "egészen hirtelen". A hiányzó láncszem, a biológiai mechanizmust elindító utolsó részok vezet a rendellenességhez vagy a betegséghez. Mint a kártyában: ahogy halad előre a játék, úgy lesz teljes a lapok alkotta sor, és a végén már csak egy lap kell, hozzá, hogy teríthessünk. A rendellenességek és a betegségek esetében annál nagyobb erre az esély, minél idősebbek vagyunk, mert a testünkben, amely már sérülékenyebb és védtelenebb, mint egykor volt, egyre több részok halmozódik fel.

Teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen a "normális öregedés" fogalma, amiről annyi orvos és beteg papol. Az öregedés meghatározása éppen az, hogy korábban nem voltak károsodásaink, most pedig vannak.

Sokan reménykednek abban, hogy egészségesen fognak megöregedni, és hirtelen éri utol őket a halál - ez azonban csak keveseknek adatik meg. Az emberi élet vége nem túl vidám, hiszen olyan időszak ez, amikor a hiányok addig halmozódnak, amíg be nem következik a halál. A megelőzés és a korai beavatkozás következtében hosszabban vagyunk betegek, a hiányok később jelentkeznek, később halunk meg. Tehát a kellemetlenségekkel járó évek nem tűnnek el, csak későbbre halasztódnak.

Az orvosok előszeretettel állítanak fel gyors diagnózisokat, és állnak neki a kezelésnek, a betegek pedig mondhatni vágynak a diagnózisra, és szeretik, ha kezelik őket.

Az öregedés sebességét a testet érő véletlen károsodások, a genetikai adottságaink és az életünk keretét biztosító környezet közötti összjáték dönti el. Tehát a halál időpontját az öregedés egyénenként változó sebessége határozza meg. E tekintetben igen nagyok az emberek közötti különbségek. Persze szükség van jó szülőkre is, különben nincsenek megfelelő génjeink. Meg persze mi magunk is befolyásoljuk a folyamatot, hiszen nem mindegy, mennyire kíméljük a testünket. De minden egyéb a véletlen és szerencse függvénye.

Életstílusunkat bármikor módosíthatjuk, ha az árt az egészségünknek. Sosincs korán, és sosincs késő elkezdeni.

A legtöbben simán kigyógyulnak a legtöbb dologból, ha egy kis energiát fektetnek bele, neked csak ösztönzést kell adnod ehhez.

Az ember alkatilag nem alkalmas rá, hogy egész nap üljön. Nem nekünk valók az ismétlődő, apró mozdulatok sem, amelyek a mai szakosodott munkafolyamatokkal együtt járnak. Testünk a tulajdon mélyéből, lényegéből fakadó nagy, változatos mozdulatokra áhítozik. Attól borul föl a test egyensúlya, hogy egész nap kicsi, ismétlődő mozdulatok sorára kényszerítjük, például gépelünk, élelmiszerek vonalkódját olvassuk le, húspogácsát fordítunk meg a sütőlapon, vagy kattintgatunk az egérrel.