Egy vezetőnek tisztában kell lennie vele, mi az igazság és mi az őszinteség, és tudnia kell a kettő közti különbséget.

A vezetésben nem az a fontos, hogy az embernek igaza van-e vagy nem, hanem hogy biztos legyen a dolgában. Persze az sem árt, ha igaza is van.

Az ember mindig ostobának érzi magát, ha olyasmi elől menekül, ami nem is üldözi.

A démonok olyanok, mint a dzsinnek vagy a filozófiaprofesszorok - ha nem teljesen pontosan fogalmazol, boldog örömmel adnak neked abszolút precíz és tökéletesen félrevezető válaszokat.

A végzet fontos, de az emberek tévednek, amikor azt hiszik, hogy az irányítja az életük. Épp fordítva.

A világ mindig tisztán két részre oszlik: azokra, akik megmondják a többieknek, hogy mit kell tenniük, és azokra, akik megteszik azt, amit mondanak nekik.

Azok, akik nem teljesen biztosak az igazukban, sokkal hangosabban vitatkoznak, mint azok, akik meg vannak győződve róla.

Az emberek alapjában véve jók, csak néha vannak rossz napjaik.

A gyűlölet ugyanúgy vonzó erő, mint a szeretet.

A legtöbben simán kigyógyulnak a legtöbb dologból, ha egy kis energiát fektetnek bele, neked csak ösztönzést kell adnod ehhez.

Ahol hárman vannak, ott mindig van egy, aki rohangászhat kibékíteni a másik kettőt vitás ügyek esetén.

Egy házasság mindig két olyan személy között köttetik, akik készek megesküdni arra, hogy kizárólag a másik horkol.

Az a gond az elcseszésekkel, hogy sose lehet tudni, mekkorák lesznek végül.

Nem csoda, hogy az egész életünket végigálmodjuk. Ébren lenni, és mindent olyannak látni, amilyen... ezt senki nem bírná sokáig.

Ha senki sincs a környéken, aki hallhatná, amint egy több millió tonnányi dühös elefánt pörög alá az égből, akkor - filozófia értelemben - hallatszik az egyáltalán?