Egyszerűen nem vagyok hajlandó olyan kocsiban furikázni, amelyiknek piros-kék villogó van a tetején, és mindenki csigalassúsággal kezd araszolni, ha feltűnik valahol.

Olyan voltam, mint egy eltévedt hold - a planéta, amely körül keringtem, megsemmisült valamilyen katasztrófafilm-szerű kataklizmában -, de én csak kerengtem tovább szorosan a hűlt helye körül, fittyet hányva a gravitáció törvényeire.

Nevetségesen ironikusnak tűnt, hogy a kirakós játék darabjai épp akkor álljanak össze tökéletes képpé, amikor mindjárt megsemmisül.

Bármi lesz is a vég, nem fog elválasztani minket.

Ő minden, amire vágysz, minden, amit nem kaphatsz meg.

Ha sikerülne palackoznunk a balszerencsédet, valóságos tömegpusztító fegyverre tennénk szert!

Nem mindig nyilvánvaló, hogy mi a helyes. Megeshet, hogy ami helyes az egyiknek, az rossz valaki másnak.

Semmi mást nem akartam, csak meghalni. Mintha sosem születtem volna meg. A létezésem nem fontosabb, mint ez a fájdalom. Nem éri meg eggyel több szívdobbanásért szenvedni.

Az én életem és az övé egy szállá fonódott össze. Ha az egyiket elvágják, elszakad mindkettő. Nélküle nem élném túl. És ő sem élné túl nélkülem.

Az életem egy nagy, kegyetlen vicc, és nem szökhetek meg a poén elől.

Az élet szívás, aztán meghalsz.

Azt hiszem, az agyam sosem fog jól működni. De legalább szép vagyok.

Téged akarlak, téged és örökre. Egyetlen élet egyszerűen nem elég nekem.

Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy az övé is nyitva, s az arcomat bámulja. Sosem értettem, miért néz így rám. Mintha én lennék a főnyeremény, nem pedig az őrületesen szerencsés nyertes.

Ha az életed csupa harc és vérontás, akkor csak vékony szálak kötnek másokhoz, és ezeket a szálakat könnyű elszakítani.