Ha nem keresed a kalandot, a kaland magától megtalál.

Csupa nyavalygás. Miféle búcsú az ilyen? Búcsúzni vidáman kell.

Néha meg kell szabadulni a nők társaságától, meg a férfiakétól is, és meghallgatnunk egy elfuserált öregember szavait.

Először ki kell találni azt az embert, akivé válni akarsz, megrajzolni a körvonalait, gyakorlatilag puszta kézzel kigyúrni a sárból. Aztán az igazi, fizikai valódat, a hús-vér énedet belepréselni a kigondolt formába. Nyesni belőle, ahol kell, ahol még hibádzik, kicsit kipótolni. Egyszerű ez. Ezt ne nevezzük önmegvalósításnak. Mondjuk úgy, hogy megálmodjuk magunkat. Ha azt akarod, hogy a népek erős emberként könyveljenek el, viselkedj úgy, mint egy erős ember. De ne színlelj. Az emberek könnyen megérzik, ha valami hamis, de ha már megálmodtad az erős énedet, senki nem fogja észrevenni a cserét.

Az emberek többsége képtelen önálló döntéseket hozni, félnek attól az őserőtől, amely az "úgy teszek, ahogyan jónak látom" elvében megnyilvánul. Akarom, és megteszem. Az emberek félnek a hibázástól, tartanak attól, hogy az eredmény rosszabb lesz, mint a kiindulópont. De hát ez gyengeség, infantilizmus! Még ennél is rosszabb - ostobaság! A döntéshozás képessége, és az, hogy elfogadjuk az ezzel járó veszteségeket, és alakítjuk, a mi képünkre formáljuk a világot - vezetői erény.

Hadd lássa az alárendelted, hogy éppen döntést hozol! Hadd vésse az eszébe, milyen nehéz dolog ez! Hadd lássa az arcodon tükröződni az egész gondolatmenetet, és szembesüljön azzal, hogy ő maga erre nem lenne képes!

Motiválatlan döntések nem léteznek. Csak titkolt vágyak, amelyek végre felszínre kerülnek.

Az ember sok mindent képes nélkülözni: az ennivalót, a vizet; de fény nélkül csak lekushad, és várja a halált, mintha a sötétség kiszívná minden életerejét.