Furcsa népségek vagyunk mi, férfiak. Tülekedünk ott, ahol valójában még találkoznunk sem kéne.

A lányok várnak a férfiakra, az asszonyok uralják őket. És engedelmeskednek nekik. De ők irányítanak.

Csak azok az emberek tudnak jól nevetni, akiknek tiszta a szívük.

Az emberek nem azért találnak egymásra, mert ez épp így alakult, hanem mert egymásra vannak hangolva. Mint ahogy van konszonánsz és disszonánsz - amikor két hang vagy szépen hangzik együtt, vagy sehogy sem illenek össze. És ezzel nincs mit tenni. Nevezhetjük mondjuk sorsnak.

Az embernek néha eszébe jutnak dolgok, amikre jobb lenne nem gondolni.

Történelemnek azokat a kellemetlenségeket nevezzük, amelyek valaki mással történtek meg.

A lelkiismeretes emberekből lesznek a legjobb hóhérok.

Légy becsületes. Megteheted, hogy hazudsz, akinek csak akarsz, akár nekem is. De saját magadnak mindig felelősséggel tartozol. Egyszerű dolog ez. Valahol a tarkódban mindig érezni fogod, helyes-e, amit teszel, vagy sem. Ott van egy mérőszalag, és azon rovátkák. Közelebb visz-e a tetted a saját ragyogó tengelyedhez, vagy ellenkezőleg, eltávolít tőle. Mondhatják neked, hogy az erkölcs relatív. Ez igaz is. De ez a fénylő, hideg és könyörtelen acéltengely, amely a tarkódban feszül - ez megmondja neked az igazat.

Az, ami jól hangzik, nagyon ritkán bizonyul jónak.

A megszállott tudósok sokkal jobban előreviszik a tudományt, mint a békeszeretőek.

Az emberek a legfontosabb dolgokat mindig a véletlenül elejtett szavaikkal közlik.

Ha egy idealista valódi erőszakkal találja szembe magát, rögtön elpárolog minden lelkesedése.

A temetés az élőknek szól.

A nőknek saját kritériumaik vannak a boldogságra. Mi, férfiak, nem kötődünk a formális jelképekhez. Mit számít nekünk a gyűrű az ujjunkon? Úgyis tudjuk, ha a miénk a nő. Vagy ha nem az. A gyűrű jottányit sem számít. Ezek kizárólag női dolgok. Nők! Amíg azt nem mondják, "szabad", tilos boldognak lenni.

Azért kár, hogy az agy nem izomból van. Sokkal könnyebb dolgunk lenne. Jól rágyúrsz, aztán csak gondolkozz, ahogy bírsz.