Szing Kiao a hangyákat szánta, nem önmagát féltette. A hangyáknak épített hidat. A lényekkel foglalkozott, nem környezetvédelemmel. Mert akkor csak a maga kedvéért csinált volna mindent. A környezetvédelem rajtunk már nem segít. A hegyeket magukat kéne szeretnünk, a folyókat, a medvéket, a halakat, a rókákat, a fákat. Akkor még élhetnénk mi is. Fordítva nem megy. Ha azért szeretjük őket, hogy mi megmeneküljünk...

Én optimista vagyok, bár látom, elbitangolt a világ, a vesztébe rohan, ha így folytatódik. De a káosz után rend kell, hogy legyen, s így lesz, bízom benne. A gyerekeknek ezért kell ismerni a gyökereket, s tudni, hogy a világ nem az, amit mindenütt látnak, és a tévéből ismernek. A világ egész másutt kezdődik. A saját bensőmben, aztán a családnál, aztán a közösségeknél. Amik már nincsenek. De mintha egyre születnének.

Egy ruhát én úgy mérek, annyi az értéke, amennyi a ráfordított idő, meg a figyelem, meg a gondolat, amivel a ruha készült. S így minden más.

Ha valamiért vagy valakiért áldozatot hozok, az nem elvesz belőlem, hanem hozzám ad. Annak a lemondásnak az ereje belém költözik... A dolgok láthatatlanul, a rajtunk túli világban összefüggenek.

Minálunk ballada terem a földön.
Minálunk fájdalom terem a földön.
Minálunk Égiek vezette csodák teremnek.
Hogy végre lássunk.
De mi kételkedünk. És nem bízunk.
És vakon hisszük, megátalkodottan, hogy elkerülhetjük a büntetést.

Az egész történet meseszerű. Valami isteni dramaturgia működik. Nem szabad siettetni. Ha a végire ér, meglátja.

A boldog ember boldogságot sugároz a világba, és ez az egyik legfőbb jó. Ezzel lehet igazán segíteni.

Kóstolgat az élet minket, gondoltál már erre? Hoz rengeteg jót, de mindig valami nagy árat fizetsz. Olyan terheket ró rád, meggebedsz. Aztán megint ad. Elvesz, ad. Néha azt érzem, figyeli, mit bírsz még...?

Nap mint nap kell újra kivirágoztatnunk jóságunkat, szeretetünket és vágyunkat, mintha lelkünk is, testünk is akkor érintené először a másikét.

Az évekkel az ember változik, s változik a dolga a világban. Ideje van a társaslétnek és ideje az egyedüllétnek. A magány ajándék. Elmélyülni való alkalom. Akit nem ér el, vagy aki nem tudja, mit kezdjen vele, mindenképpen veszít. Akkor is, ha nem tud róla.

Elég csak nyitott lélekkel figyelni a világra. Befelé meg elcsöndesedni. Mindenki remélheti, megérkeznek a válaszok.

- Van a szenvedésnek értelme?
- Van.
- És mi az?
- Kinyílik a szívünk.