Szabadon értelmezhetjük és újraértelmezhetjük az életünk eseményeit. Tekinthetünk úgy az első, válásban végződő házasságunkra, mint "kudarcra", vagy nézhetünk rá úgy is, mint ami lehetővé tette azokat a változásokat, melyek kritikusak a jövőbeli boldogságunk szempontjából.

Az arcodra nézve vagy a hangod árnyalataira figyelve mások gyakran jobban átlátják, hogy milyen hangulatban vagy, mint te magad.

Akaratunkat vagy korábbi okok határozzák meg, és ezért nem vagyunk felelősek értük, vagy a véletlen hozza létre őket, és ezért nem vagyunk felelősek értük.

A szabad akarat illúzió. Nem mi magunk határozzuk meg, hogy mit akarjunk. Gondolatainkat és szándékainkat olyan háttérben megbúvó okok hívják életre, amiknek nem is vagyunk tudatában, és amik felett nincs is tudatos hatalmunk.

A hit ahhoz a zsebtolvajhoz hasonló, aki nagylelkűen kölcsönadja az embernek a saját pénzét. Az áldozat hálája tökéletesen érthető, mégis abszolúte elhibázott. Annak a szeretetnek, amelyet papjaink és lelkipásztoraink Istennek tulajdonítanak, mi magunk vagyunk a forrásai.

A mama azt állítja, biztosan tudja, hogy a Nagyi halála után egyből a mennyországba került. Valójában persze nem tudja. Mama - magának vagy a gyermekeinek - hazudik, és a legtöbben hajlandóak vagyunk ezt tökéletesen normális dolognak tekinteni. Ahelyett, hogy megtanítanánk a gyermekeinknek, hogy gyászoljanak, de a halál tudata ellenére is legyenek boldogok, csak öncsalásra való képességüket fejlesztgetjük.

Miután a hit általánosságban csak annyit jelent, hogy a vallásos emberek felhatalmazzák egymást bizonyítatlan állítások elfogadására, a tudomány és a vallás konfliktusa elkerülhetetlen.

Természetesen triviális igazság, hogy a vallás és a tudomány összeegyeztethető, hiszen (állítólag) számos vallásos tudós van. Ez azonban olyan, mintha azt mondanánk, a tudomány és a tudatlanság is összeegyeztethető, hiszen egy sereg tudós számos kérdésben nyíltan bevallja tudatlanságát.

Az érvényes, kultúrától függetlenül ellenőrizhető valódi tudás a vallási megosztottság egyetlen igazi ellenszere.

A vallás egykor számos olyan kérdésre választ adott, amelyet azóta át kellett engednie a tudománynak. A tudomány diadalának és a vallás visszaszorulásának a folyamata szakadatlan, egyirányú és tökéletesen kiszámítható.

Az egyik legfontosabb feladat, amely a huszonegyedik század civilizációja előtt áll, hogy az emberek megtanuljanak végre legmélyebb személyes ügyeikről - az erkölcsről, a spirituális élményről, és az emberi szenvedés elkerülhetetlenségéről - mindenfajta égbekiáltó irracionalitás nélkül beszélni. Kétségbeesetten szükségünk van rá, hogy a közbeszéd a kritikai gondolkodást és az intellektuális tisztességet serkentse. És ennek a célnak semmi nem áll jobban útjában, mint a vallási hitnek garantált tisztelet.

A vallás a gondolkodás egyetlen területe, ahol előkelő magatartásnak minősül, ha az ember bizonyosnak mutatja magát olyasmiben, amiről senki emberfia nem lehet biztos. Árulkodó, hogy a magasztosságnak ez az aurája csak azokat a hiteket lengi körül, amelyeknek sok követőjük van. Ha valakit azon kapnának, hogy a tengeren Poszeidónnak hódol, rögtön idiótának bélyegeznék.

A vallás és a tudomány konfliktusa elkerülhetetlen. A tudomány sikereit sokszor éppen a vallás ellenében éri el: a vallási dogma fenntartása pedig mindig a tudománnyal szemben történik.

Az ateizmus nem filozófia, de még csak nem is világnézet - egyszerűen nyilvánvaló tények elismerése. Voltaképpen az "ateizmus" kifejezésnek nem is volna szabad léteznie. Senki sem definiálja magát "nem-asztrológusnak" vagy "nem-alkimistának". Szavunk sincs az olyan emberekre, akik kételkednek abban, hogy Elvis Presley még ma is élne, vagy hogy földönkívüliek hosszú, galaxisközi utazásokra vállalkoznak csak azért, hogy néhány farmert, meg a jószágait megijesszék. Az ateizmus nem több, mint olyan zaj, amelyet értelmes emberek igazolhatatlan vallásos nézetek hallatán szoktak kiadni.

A spiritualitás mélyen racionális is lehet - sőt, annak is kell lennie.