A geológiai alakzatoknak sok idejük van gondolkodni.

Könnyebb valami meghatározott és láthatótól félni, mint olyasmitől, ami bármi lehet.

Ahogy öregszünk, fokozatosan a saját szüleinkké válunk; ha elég sokáig élünk, látjuk az időben ismétlődő arcokat.

A gyermekkori emlékeket néha elfedi és betakarja mindaz, ami később rárakódik, ahogy egy felnőtt zsúfolt szekrénye alján az elfeledett gyerekkori játékokat, de sohasem vesznek el végleg.

Minden ragyogó csók és minden bársonyos érintés egy újabb szilánk a szívből, amit vissza soha nem kapsz.

A történetek, akár az emberek, pillangók, tojások, emberi szívek és álmok, szintén törékeny holmik, nem erősebb és tartósabb az anyaguk, mint huszonhat betű és egy marék jel. Vagy elmesélve csupán szavak a levegőben, hangot kapott ötletek.

Egy férfi szerelméért a tengerrel nem lehet versenyre kelni, hiszen az egyszerre anya és szerető, s ha elérkezik az idő, ő mossa majd meg a tetemét is, korallá, elefántcsonttá és gyönggyé dédelgeti.

Minden szerelmes a szívében őrült, a fejében pedig trubadúr.

Én nem mennék hozzá olyanhoz, aki már nős volt. Az olyan lenne, mintha más törné be a pónimat.

Nem fért a fejébe, hogy miért tartott olyan soká rájönnie, hogy mennyire tetszik neki, amit meg is mondott a lánynak, aki erre idiótának nevezte, ő meg erre azt mondta, embert még nem hívtak szebb néven.

Hó kavarog az égben, hatalmas, szédítően táncoló pelyhekben és csapatokban, fehér pettyek a vasszürke égen, hó, a hideg és a tél íze a nyelveden, habozva lehel csókot az arcodra, mielőtt halálra dermesztene. Harminccentis hó, puha, mint a vattacukor, meseországgá változtatja a világot, minden felismerhetetlenül gyönyörű lesz tőle.

Éppolyan könnyű nem észrevenni azt, ami nagy és nyilvánvaló, mint ami kicsi és jelentéktelen, és hogy az észre nem vett nagy dolgok gyakran okoznak problémát.

Vajon az otthon olyasmi-e, ami egyszer csak kialakul egy helyből, ahol sokáig él valaki, vagy olyasmi, amit a végén megtalál az ember, ha elég sokáig és elég erősen akarja?

A félelem ragályos. Elkapható. Néha az is elég, ha valaki kimondja, hogy fél, és a félelem valósággá válik.

Amikor eléred a kisházat, azt,
ahonnét indultál,
felismered, pedig jóval kisebbnek
látszik, mint emlékeidben.
Menj végig az úton, át a kerten,
amit csak egyszer láttál.
És menj haza. Vagy teremts otthont.