Nélküled hol laknék?
- megborzong a lélek -
Hajnaltüzes hajlék
a te közelséged.

Köröttem kúsza az élet, kúsza a sorsom.
Vértezz hittel, hűséggel állig,
akkor én a haláloságyig
belédfogódzom.

A reményt nem szabad feladnunk, hiszen a legnagyobb tragédiából, katasztrófából csak a remény segít kilépnünk.

Ajánlom neked földrengéses
arcom egy megmenekült mosolyát.

S rázkódhat a siratók háta,
a Mindenség nem borul gyászba!

Nyakak, ha nem hajlottak másnak,
megbicsaklanak a halálnak.

Mi vagyok én, ha e planéta
csak egy bevérzett margaréta?

Vállamon a bárányos éggel,
s a nemvalósuló reménnyel

Létem, ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
A Szerelmet a túlsó partra!

Nem elég magyar anyanyelvűnek születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig.

Én fekszem itt a kihűlt földön:
eleven kincse még a nyárnak,
vétkek s rossz jelek rohamozva
édes húsomra idejárnak.

Versben bujdosó haramia vagy,
fohászból, gondból, rádszabott sorsból
hirhedett erdőt meg iszalagos
bozótot teremtesz magad köré.

Igazán s végleg téged várlak,
Érdes tüllben gyere lassúdan,
Horzsolj végig s hagyj itt örökre
Izzó kikerics koszorúban.

Adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon ugyis, ha
nem kérem.

Műveld a csodát, ne magyarázd...