Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek... Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!

Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki. Hogy miért? Mert csak a testnek van ideje - a léleknek nincs.

Ha azt kérdezed, hol lehet manapság igazi szeretetélményt találni, gondolkodás nélkül azt felelném, hogy a ravatalozókban. Ott, utólag, amikor már vége a sztorinak, jövünk rá, hogy Ő volt AZ! Amikor hiányzik, amikor a hétköznapi unalomból és dulakodásból átlép a történetünk az Örök Fénybe, jövünk rá, kit vesztettünk.

Néha, akit a legjobban szeretünk, úgy suhan el mellettünk az életben, mintha egy szembejövő gyorsvonat lehúzott ablakában állna. Te jobbra robogsz, ő balra, éppen csak integettek egymásnak, dobogó szívvel: - Szervusz!... Szervusz!... Vagy Még?... Én is vagyok!... Isten veled!... Mikor találkozunk?... A választ már nem hallod.

Ez a legnehezebb manapság, ugye tudod?... Hogy hiányzik - nem is a szeretet - hanem a jóság. Ha valaki jó hozzánk, hirtelen melegünk lesz. Érezted már?... Hogy átsuhan rajtad valami megnevezhetetlenül kellemes érzés. Sőt, meg is lepődsz, hogy ilyesmi van még egyáltalán. Egy jó szó, egy jó tett - és szinte megszédülsz... Érezted már?

Egy szerény ember, ha batyujával vagy hátizsákkal gázol az áradó vízben, szomorú látvány, de nem olyan leleplező: látszik, hogy mindig közel élt a bajhoz, még ha mindenét elvitte is az ár, előbb-utóbb föl fog állni valahogy. De amikor az álboldogság dől össze, abban mindig van valami leleplező: mintha egy mesevilág díszleteit röpítené el a hurrikán, vagy öntené el a közönyös tengerár.

Egy életem van, ahogy keletkezett, úgy meg is szűnik. Éntudatom a semmiből jött, és hamarosan újra semmivé válik. Nem voltam, és nem leszek, soha. Úgy élek, mint aki álmából egy pillanatra felébredt, de csak azért, hogy rádöbbenjen: örökre el kell majd aludnia. S mivel mindenki az én világomat fenyegeti - a többi ember mind az ellenségem. Egyszer élek, soha többé, legyen meg, amit én akarok!

Figyeld meg, minden érzelmi kapcsolat megszűnése a halálélményhez hasonló. Nem azt éljük meg, hogy kiléptünk egy ismerős sugárzás hatókörzetéből, hanem hogy az egész megszűnt örökre. Nincs adás, nincs vétel többé. Ez az érzelmi szeretet nagy tragédiája. Ha nem érinthetem, ha nem érezhetem -, akkor nincs is. Elment, elutazott, meghalt.

Amikor az én magánszívem és a te magánszíved rádöbben, hogy együtt!... Amikor rájövünk, hogy benned is, bennem is van egy fájdalmasan különálló, de mégis összetartozó, széttéphetetlenül közös Élet, és ettől ver a szívünk - ez a szeretet.

Ha szeretsz, megszűnik az idő. Minden igaz ölelés örökké akar tartani, s akit szeretek, nem tudom elereszteni, mert akkor újra kizuhanok a paradicsomból, és megint üres lesz az életem.

Aki szeret, nemcsak boldogságot, de mérhetetlen sok szenvedést is átél. Minden múlandó. Néha nem is bánjuk. Ha hideg a szívünk, és nem szeretünk valakivel lenni, számoljuk az időt: múljon már el. Csak ha szeretünk, akkor állítanánk meg az időt. Akkor jó lenne, ha örökké tartana az élet. A szeretet az egyetlen olyan állapot, melyről elvarázsolt lelkünk tudja, hogy ÖRÖKKÉVALÓ. Az "enyém vagy, s én a tiéd" időtlen állapot.

Imájában az ember azt kéri az Istentől, hogy tegyen csodát. Csoda alatt azt érti, hogy lépjen át az Úr a kérlelhetetlen törvényeken, és változtassa át a nehéz valóságot. Könnyítsen a súlyos életterheken, lágyítson a fájdalmon, segítsen gondolatai, reményei és vágyai megvalósulásában. Keresztény szóval az imádság kegyelmet kér törvény helyett. A kegyelem pedig - ebben a kőkemény törvényvilágban - csoda.

Minden csoda alapja a szeretet.

Egyetlen hazugság minden más ponton hazuggá tesz! Ez a szeretettörvény igazsága, mert az élet: egység. Egyetlen lánc. S ha egyetlen szeme törött, nem lánc többé.

Néha a fájdalom jobban érlel, mint a simogatás. És a szívtelenség megtapasztalása nyitja ki szívünket.