A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.

Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál.

Elismerem én is, hogy a költő születik. Igen, mint a hadvezér, a politikus, a zenész, szóval minden, ki egyre vagy másra hivatva van. Kire géniusza nem mosolyog, az semmi stúdium után sem viheti előbbre ügyét.

A művészetnek is legfőbb tökélye,

Hogy úgy elbú, hogy észre nem veszik.

Hát nem tudod, hogy vígnak tartja az a világot, ki boldog, szomorúnak az, ki boldogtalan?

Szerelmi vallomásainkban, dalainkban oly óriásikat mondunk, hogy ha a megszokás el nem koptatta volna őket, valóban nőink kénytelenek lennének szemünkbe kacagni.

És végre a tudósnak is

Könyvéből vajh mi haszna?

Ha tudja is, mért van tavasz,

De azt mégsem csinálja.

A népnek foglalatosságot adunk; azon nép, amelynek magával dolga van, nem gondol arra, hogy szabad lehet.

...és vannak hát a népnek is jogai? Az adózáson kívül?

Mi az élet költészet nélkül: csontváz, melynek bíbor ajkai, igéző keble lerohadtak, melynek csontüregében a kajánság kígyója lappang.

Küzdés az élet, nyugvás a halál.

Kétszer hal a félénk, mert nem maga a halál oly borzasztó, mint az előkészület.

A teremtés történetében csak világok sírja számoltatik, egy ember földi báb, élete buborék, mely nyom nélkül enyész el.