Mindenki csalódást fog okozni: mindenki, akiben bízol, mindenki, akit megbízhatónak hiszel. Amikor a saját sorsukról van szó, az emberek hazudnak, titkolóznak, megváltoznak, majd eltűnnek, egyesek egy új arc vagy személyiség mögé, mások sűrű reggeli ködben, egy szikla túloldalán.

Bizarr dolog az élet: akarsz valamit, és egyre csak vársz rá, de nem akar eljönni. Aztán megtörténik, és az ember semmi másra nem vágyik, csak hogy visszabújhasson abba a pillanatba, ami még a változás előtt volt.

A múlt pusztán hatalmas súly, ami hátráltat. Ormótlan sziklaként épül be a belső világunkba.

Csak akkor lehetsz boldog, ha néha boldogtalan vagy.

Te talán megengedheted magadnak, hogy várj. Neked talán van holnapod. Rád talán ezer holnap vár vagy háromezer, vagy tízezer, olyan sok idő, hogy lubickolhatsz benne, foroghatsz benne, átengedheted az ujjaid között, mint az érméket. Olyan rengeteg időd lehet, hogy akár pazarolhatod is. Egyesek számára viszont csak a ma létezik.

Nagyon-nagyon ritkán - a vak véletlen és a csodás egybeesések következményeképpen, ahogy a pillangók éppen így vagy úgy rebbentik meg a szárnyukat, és egy-egy percre minden szál összetapad - elénk tárul a lehetőség, hogy a megfelelő dolgokat tegyük.

Többnyire - az esetek 99 százalékában - egyszerűen nem tudjuk, hogyan és miért fonódnak össze a szálak, és ez így van jól. Teszünk valami jót, aztán történik valami rossz. Elkövetünk valami rosszat, és mégis jó dolog követi. Semmit sem teszünk, mégis minden szétrobban.

Csupán egy századmásodpercig habozik. Előrébb hajol és rátapasztja a száját a számra. Kikapcsolódik az egész világ, eltűnik a hold, az eső, az ég, felszívódnak az utcák is a semmiben. Csak ketten létezünk a sötétségben, élve, létezve, elevenen.

Néha félek elaludni, mert magam mögött hagyok dolgokat.

Minden olyan véletlenszerűnek tűnik, minden megváltozhat egy másodperc alatt. Jó helyen lenni jó időben vagy rossz helyen rossz időben.

Eszembe jut egy történet a megfulladásról: amikor hideg vízbe esünk, nem fulladunk meg azonnal, mert a hideg összezavar minket, így összekeveredik a lent és a fent. Ezért elképzelhető, hogy mindvégig rossz irányba úszunk, lefelé úszunk, lefelé menekülünk, a fenék irányába, amíg el nem süllyedünk. Így érzem magam. Mintha minden megfordult volna.

Elborzadok azon, hogy milyen könnyű tévedni az emberekkel kapcsolatban. Egyetlen apró szeletet látunk belőlük, és azt hisszük egésznek. Az okot látjuk, és azt hisszük okozatnak, vagy fordítva.

Olyan ember akarok lenni, akire szívesen emlékeznek, nemcsak egyszerűen emlékeznek.

Olyan sok minden lesz szép, ha jobban megnézed.

A tekintetével az arcomat fürkészi, majd elkapja a pillantását és valahányszor visszanéz rám, olyan érzés, mintha széthullana a világ, és csak mi ketten maradnánk egy élénkzöld mező közepén.