Mindenki a saját életét cseszi el, aki nem elég bátor ahhoz, hogy a másét csessze el inkább.

Az ember mindig ahhoz elég erős, amihez erősnek kell lennie.

Most majd apránként siratok el mindent,
ami eltűnt veled.
Kezdem magammal.

Azt már tudom, hogy a gyilkosságok napozva
száradnak a lelkeden,
és az egyik még véres, azt a lelked falán
egész észrevétlenül elkenem.
Érezd, hogy hatalmad van, mint annak,
aki a saját angyalát ölheti,
és tudd, akárhogy döntesz is, mindenképpen
magad ellen fogsz dönteni.

Itt maradtam utánad a saját fejemben.
A nyelvemet már felmostam többször,
a fülemből kisöpörtem a hangodat,
a szememről lemostam a mozdulataidat,
de most az orromban állok egy porolóval,
és kergetem a szagodat, mert száll mindenfelé,
és tüsszentenem kéne, de nem fogok.
Nem fogok végezni időre.

Halkul a hang, ami közli velem,
hogy mikor milyen érzésből mennyi legyen,
aztán végül teljesen elhal az űrben.
Nemsokára már én kiabálok a hangnak,
"érzés, most azért legyek egy kicsit én is!"
De az űrben nincs is hang,
az előbb is csak akartam hallani.

Én megpróbáltam - hangzik egy hatalmas hazugság,
utána, mint a himnuszt, vigyázzban ismételjük.
Én megpróbáltalak betakarni, amíg aludtál,
de kiderült, hogy csak filmekben működik.

A korlátok amúgy jó dolgok: megvédenek a leeséstől. A gátlások viszont már nem jók. Azok a zuhanásélménytől védenek meg, ami akár jó is lehetne, sőt. Ami a lényeg lenne maga.

Engem ne szeressen senki, csak akinek megengedtem.

Érdekelsz, mert nem tudom, ki vagy.
Nem tudom, ki vagyok, ezért érdeklem magam.
Csak én érdeklem magam, meg te.

Csak holnaptól öregszem, éjfélig még csak elérem a felnőtt-szintet,
Holnap nem törődhetek senkivel, mert akkor széttörődöm.
Holnap mások törődnek velem.

Egy levélre vagy telefonhívásra mielőbb válaszolni kell, ha megígértél valamit, azt a magad legjobbját hozva teljesíteni, a határidőket betartani, a kedvességet megköszönni. És tenni a dolgunkat a magunk belső elvárásai szerint.