Minden kormányzat legnagyobb erőssége a gyönge ellenzék.

Bár gyötör az élet és félem a halált:
Lelkembe zárva, mint tengerszem a hegyen,
Antik pogány öröm mosolyog csendesen.

Szépség, szűzesség, ifjúság virága,
Mint tépett párta, hullhat föld porába,
Örökkön él én édes, büszke, drága,
Mennyei mély szerelmem ciprusága.

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

Amire vártam hosszú éveken:
Találkoztál velem.

És én úgy őrzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És - végtelen nagy szerelemmel.

A beteg gyermek megtört tekintetében egy jövendő haldoklik.

Még néha jön, hogy újra fáj a múltak
Eltűnt szerelme, túl e tájakon,
Hová szelíd gőgömmel elvonultam,
A néma röggel s hűs éggel rokon.

Köröttem mindenütt békés keresztek
S mély nyugalom beszédes csöndje hallgat.
Mely minden bölcsességnél igazabb.

Ha meghalok - a csönd oly nagyszerű, -
Elhallgat e világi tájakon
Egy fájó hegedű.

Nevelni annyit tesz, mint emberré tenni. De ehhez az kell, hogy a nevelő is a gerincesek közé tartozzék.

Egy hangszer voltam Isten kezében,
ki játszott rajtam néhány dallamot.
Aztán eldobott és elhagyott,
de fölöttem ragyognak a csillagok.

A koldusok a templom küszöbén figyelmeztetik a híveket, hogy szociális kérdés is van a földön.

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Minden méltóságtól megfoszthatnak, de emberi méltóságomtól nem.