Bemegyek, visszatérek.
Remélek, nem remélek.
Fejteném, mint egy álmunk,
még mit lehetne várnunk.

Járok habok gyanánt futó finom havon,
mint egy tűnt lét felé s föl-fölszippantgatom
egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát,
két kezemen maradt szerelmed illatát.

Az igazságnak nem a fölfedezése a nehéz, hanem a kimondása; a fölfedése tehát.

A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol.

Álomvilágban él, kinek csak öröme van.
Rosszul érzem, de legalább érzem magam!

Örökre szép,
Mi szép volt egykoron!

Át- s átalakult vérem, bőröm, minden

sejtje testemnek, bánatom, reményem.

Mily lakócsere az agyban, a szívben!

Bár nekem is a vakitó veszélyben

a hűség daca volt a menedékem:

más a jövőm, a járásom, beszédem!

Egy nem változott, szívem egy lakóját

nem cseréltem: úgy szeretlek, mint régen.

Te vagy bennem a biztos állandóság.

Te vagy - romolhatatlan láng!- a lényem.

S nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni, karod kitárni,
bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted, gyermeked neki nemzed.

Nemzeti, aki jogot véd; nacionalista, aki jogot sért.

A lét tegyen rendet, ne a halál!

Magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga.

Növeli, ki elfödi a bajt.

Szeress, ne kérdezd, hogy miért,
ha nem magamért: magadért,
a jövőért, egy napodért,
ezért a meleg mosolyért,
mit meg is ízlelhetett ajkad,
ennyiért,
ízéért e friss pillanatnak.

Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni.

Dicsérjék mások hálaadó lélekkel tanítójukat, az élet felé nekem egy kutya mutatta meg az utat.