Nem kell hozzányúlni a bálványokhoz: a kezünkön marad az aranyfesték.
Mindannyiunk szívében van egy királyi lakosztály, én befalaztam, de nem romboltam le.
ARC: "A lélek tükre" - ezek szerint van, akinek nagyon csúf a lelke.
Akinek jó szíve van, azt az öröm látványa boldoggá teszi.
Ha döntenem kell a között, hogy a barátomat vagy az országomat árulom-e el, akkor inkább a hazámat.
Minden mosoly az unalom ásítását takarja, minden öröm egy-egy átkot, minden élvezet a csömört, s a legízesebb csókok sem hagynak egyebet az ajkon, mint egy magasabb gyönyörűség megvalósíthatatlan ábrándját.
Mért szavalnak egyre a szenvedélyek ellen? Hát van náluk szebb dolog ezen az egész világon? Hisz azokból ered minden, a hősiesség, a lelkesedés, a költészet, a muzsika, a művészetek, egyszóval minden!
A jövendő boldogság, mint a trópusi partvidék, bensőséges lágyságát, legillatosabb leheletét vetíti maga elé a végtelenbe, s már előre e mámorban ringunk, anélkül, hogy törődnénk a még úgysem látható horizonttal.
Az élet csalódásai közt oly jólesik gyönyörködni, ha csak gondolatban is, egy-egy nemes jellemben, egy-egy tiszta érzelemben és a boldogság képeiben.
A mély érzés olyan, mint a tisztességes asszony, mivel fél, hogy feltűnik, lesütött szemmel jár az életúton.
Csak azokat szeretjük, akikért szenvedünk.
Inkább legyen az ember csaló, mint balek.
Nevezzünk egyszerűen ábrándnak minden olyan magasztos eszmét, amit nem értünk.
Nem a szenvedély írja a verseket. Minél személyesebbek, annál gyengébbek. Minél kevésbé érzünk valamit, annál erősebb a képességünk, hogy úgy fejezzük ki azt, ahogyan valójában van, de rendelkeznünk kell az érzékeltetés adottságával.
Az írás felséges dolog, az ember többé nem önmaga, mégis egy saját maga alkotta univerzumban mozog. Ma például egy őszi délutánon férfiként és nőként, szeretőként és szeretettként lovagoltam egy erdőn keresztül, sárga levelek alatt; és én voltam a lovakban, a levelekben, a szélben, a szereplőim szavaiban, még a vörös napban is, ami szerelemtől ittas szemeiket lehunyni kényszerítette.