Az élvezetek rányomják bélyegüket az arcukra.

Milyen hízelgő, ha szolgák tömegei várják ugrásra készen a parancsunkat! És milyen elgyengítő.

Mindig óvakodj attól, aki hízeleg nekünk, odadörgölődzik ahhoz a hatalomhoz, mit nekünk tulajdonít.

Tükör vagy, amiben az univerzum verődik vissza. Te csak a tükörképet tapasztalod. Képek pattannak le az érzékeidről. Hipotézisek merülnek fel. Ezek fontosak, még ha rosszak is.

Az az ártatlanság, ami a tapasztalatlanság természetes velejárója, olyan állapot, amit gyakran összetévesztenek a tudatlansággal.

A kemény munka eltompítja a kíváncsiságot.

Vannak olyan körülmények, amikor a gonoszság kiolthatja a gonoszságot.

Hajlamosak vagyunk azzá válni, mint ami a legrosszabb az ellenfelünkben.

A szabályok erődítményeket teremtenek, melyek mögött kis elmék kiskirályságokat kreálnak. Ez jó időkben veszedelmes állapot, krízishelyzetben pedig katasztrofális.

Milyen csábító az, hogy magas falakat emeljünk, és kizárjuk a változást. Hogy megrohadjunk itt, önelégült kényelmükben.

Az élet intenzívebben tenyészik, ha fenyegetik.

Az, aki fogja a banálist, a mindennapit, és új megvilágításba helyezi, rettegést kelthet. Mi nem akarjuk, hogy eszméinken változtassanak. Fenyegetésnek érezzük az ilyen követeléseket. "Már tudom a fontos dolgokat!", mondjuk. Aztán jön a Változtató, és félredobja régi ideáinkat.

Öntudat: olyan tükrök előtt állni, melyek áthaladnak az univerzumon, és útközben új képeket gyűjtenek magukba - állandóan visszahatnak. A végtelen végesnek látszik, a tudat analógiája hordozza a végtelenség érzékelt darabjait.

Azoknak, akik meg akarják ismételni a múltat, a kezükben kell tartaniuk a történelemtanítást.

A szabályok minden egyes meglepetéssel változnak.