A nő mindig azt képzeli, tudja, mi kell a férfinak, és igyekszik elő is teremteni neki. Akkor aztán nem számít, ha belegebed is, csak fütyörészik az ember kínjában, az asszony meg él abban a tudatban, hogy a férfi az övé, és mindent megkap, ami kell neki.

Kínszenvedés tudni, hogy elhagyja, de csaknem annyira kínszenvedés a közelsége is.

Ha egy asszonynak egyebe sincs, csak a makulátlan hírneve, az bizony olyan sovány kóró, hogy éhen döglene mellette a szamár is.

Tulajdonképpen az az igaz, hogy semmi sem volt közöttük; mindig ő képzelte valaminek a semmit.

Nem is könnyű dolog tisztába jönni vele, milyen erős, milyen meleg érzés fűzi az embert egy asszonyhoz, míg az el nem szökik vele.

Megszabadulni a személyiségünktől, ami az akaratunkat, törekvéseinket jelenti... élni törekvések nélkül, mintegy tudatos álomban... azt hiszem, ez csodálatos. Ez a mi életen túli életünk... a halhatatlanságunk.

A hallgatás egy fajtája: bámul az éjszaka, és álomba merül. Azt hiszem, ilyesféleképpen vagyunk a halállal... ámulva alszunk.

Úgy érezte, az élet csak árnyék, a nappal fehér árnyék, az éjszaka, a halál, a csönd, a tétlenség... ez az igazi lét. Élni, erősködni, akarni... ez a nemlét. A legfőbb jó feloldódni a sötétségben, és a nagy lénnyel azonosulva lebegni benne.

Bánta is ő az esőt, maradt volna, míg bőrig ázik, úgy érezte, nem számít semmi, mintha élete beleolvadna a közeli és szinte kívánatos megsemmisülésbe. Új, ismeretlen érzés volt ez a különös, szelíd közeledés a halál felé.

A házasság egész életre szól, és csak abból, hogy ők ketten szorosan egymás mellé kerültek, még nem feltétlenül következik, hogy férj és feleség legyen belőlük.

Ha nem lenne annyi bolond asszony, annyi komisz férfi sem volna, ezt mondom én mindég. Velem ugyan sosem komiszkodott férfi úgy, hogy vissza ne kapta volna. Azt persze kár tagadni, hogy gyalázatos fajzat.

Jó is az, ha férfi van a közelben, már azért is, hogy legyen, akire ráförmed az ember.

Azért, mert nem az osztály teszi a különbséget az emberek között, személyükben a különbség, de a középosztálytól gondolatokat kap az ember, az egyszerű emberektől pedig... magát az életet, melegséget. Érzed, hogy szeretnek és gyűlölnek.

A mi kapcsolatunkban semmi szerepe a testnek. Sohasem az érzékeken át szólok hozzád - inkább csak a lelkedhez. Ezért nem szerethetjük egymást köznapi értelemben. A mienk nem mindennapi vonzalom. És mert mégiscsak halandók vagyunk, és mert szörnyű lenne az életünk egymás mellett, hiszen melletted valahogy sohasem lehetek hosszasabban hétköznapi, és értsd meg, örökösen fölülemelkedni halandó mivoltunkon végül azt jelentené, hogy már az sem ér semmit. A házastársaknak szerető emberi lényként kell együtt élniük, s ha úgy tetszik, szégyenkezés nélkül köznapiak is lehetnek... nemcsak lelkiek.

Azt hiszem, a hangnak sok iskolázás kell, míg igazi éneklésre képes.