A "sajnálom" szó teljes mértékben lenullázza a bosszúság hatását. Íme a varázsformula, hátha szükségünk lesz még rá a jövőben: 1 bosszantás + 1 bocsánatkérés = 0 bosszúság.

Bár kiválóan el tudjuk képzelni a jövőt, azt nem láthatjuk előre, miként alkalmazkodunk majd hozzá. Hihetetlennek tűnhet, hogy idővel megszokhatjuk az életünkben bekövetkezett változásokat, alkalmazkodhatunk a sérülésünkhöz, és esetleg nem is találjuk olyan borzalmasnak, mint egykor gondoltuk.

Bár a belső boldogság a különféle életesemények hatására kilendülhet a nyugvóállapotából, rendszerint visszatér az eredeti alapszinthez.

Minden esetben azt hisszük, hogy hosszú ideig szenvedünk majd, ha a dolgok nem az elképzeléseink szerint alakulnak; mint ahogyan azt is, hogy végtelenül boldogok leszünk, ha mégis úgy történik minden, ahogy elgondoltuk. Ám az esetek többségében az elképzeléseink meg sem közelítik a valóságot.

Hosszú távon nem leszünk annyira boldogok a jó dolgoktól, mint vártuk, és nem is keseredünk el annyira, ha az élet rossz dolgokat sodor az utunkba.

Szükségtelen annyira félnünk a szakítástól. Valamilyen mértékben úgyis alkalmazkodunk az új helyzethez, jó eséllyel túléljük, és egy szép napon ismét szerelmesek leszünk.

Az idő pontosan azért gyógyít be minden sebet, mert a múlásával részben alkalmazkodunk a helyzetünkhöz.

Ez a spirál, a folytonos törekvés a társadalmi státus látszatának megőrzésére, hedonikus taposómalom néven is ismert. Alig várjuk, hogy megszerezzük azokat a dolgokat, amelyek boldoggá tesznek, azt azonban nem ismerjük fel, hogy milyen kérészéletű is lesz a boldogságunk, és amikor az alkalmazkodás létrejön, azonnal új dolog után nézünk.

A valóságban a borok ára és minősége közötti korreláció a nullához közelít.

Sokkal boldogabbak lehetünk azok társaságában, akikkel nem rossz érzés összehasonlítanunk magunkat.

Bár hihetetlen érzékenységgel tudunk reagálni egyetlen személy szenvedésére, általában (és ez nyugtalanító) közönyösek vagyunk a tömegek balsorsa iránt.

A pillanatnyi döntéseink nem csupán az adott pillanatra hatnak, hanem a valamilyen szempontból kapcsolódó döntéseink hosszú, jövőbeni sorozatára is.

Ha nem teszünk semmit, amíg az érzelem ural minket, akkor sem rövid, sem hosszú távon nem ér bennünket kár. Ha azonban az érzelemre döntéshozással reagálunk, nem csak hogy megbánhatjuk az azonnali következményeket, hanem a döntések hosszú távon ható mintázatát is létrehozhatjuk, ami még sokáig félrevezethet bennünket.

A pároknak még a ceremónia előtt érdemes lenne megtervezniük az esküvőjüket, és csak akkor belevágniuk a házasságba, ha még mindig kedvelik egymást.

Ha megtanuljuk megkérdőjelezni magunkat és próbára tenni a hiedelmeinket, talán felismerhetjük, hogy mikor és miben tévedünk. Ennek tanulságaképpen jobbá tehetjük az emberi kapcsolatainkat, az életünket, a munkánkat, innovatívabbá, hatékonyabb problémamegoldóvá és vezetővé válhatunk.