Egy ponton túl nincs különbség az esztétika és a fizika között. Egy ponton túl édes mindegy, hogy az egyik mérhető, ugyanakkora esélyük van a világ megértésére, leírására. Semennyi. A végtelenhez közelebb menni lehetetlen. Csak az a világ írható le, amiből kiirtottuk a végtelent.

A giccs a művészet ellentéte. A buták művészete. Az összes naplemente, meg patakból ivó őzike hazugság. Nem szó szerint hazugság, hiszen naplemente is van, az őzek is isznak. Művészetként hazugság. Mert az örök idill illúzióját akarják kelteni. Mintha az életben nem lenne ugyanúgy jelen a rossz, mint a jó, a csúf, mint a szép.

Az, hogy értünk-e és szeretünk-e valamit, kétségtelenül összefügg. Még akkor is, ha az értelem, mint a kaméleon, ösztönösen igazodik az érzelmekhez.

Egy angyal nem attól marad bent, ha becsukják az ablakot, hanem ha van miért bent maradnia. Erre soha nem lehet más oka, mint az, hogy szeret.

A szorongás olyan, mint a kutya. Addig megy, szimatol, ás, amíg nem talál magának egy csontot. Hiába nincs rajta hús, hiába nem lakhat jól vele, talán még el se tudja rágni. Mégis vicsorog, ha bárki el akarja venni tőle. Ölni tudna érte. Pedig igazából aligha pont egy üres, meszes, kiszáradt csont utáni vágy késztette kutatásra.

Mennyi szélhámosság van a művészekben, mennyi mindent hazudoznak összevissza, amikor a munkájukról beszélnek. Mindegy, hogy írók, vagy festők, vagy fényképészek, néha csak úgy ömlik belőlük a marhaság, különösen, amikor úgy érzik, ez jól jöhet.

Semmi nem fedi el olyan jól a teljes valóságunk, mint néhány kétségbevonhatatlan igazság.

Ha képtelenek vagyunk a másik nélkül élni, akkor édes mindegy, hogy boldogok vagyunk-e.

Az nem normális, ha az ember egyedül alszik el. Ha valaki szívverése helyett azt hallgatja, ahogy odakint csöpög a csap.

Az még nem hűség, ha gyávák vagyunk a hűtlenséghez.

Attól még nem leszünk jók, ha nem követjük el a rosszat.

Attól, hogy elkövetünk egy aljasságot, még nem leszünk egész életünkben, mindenestül aljasok.

Furcsa, leginkább jellegtelen állapot a szabadság. Semmi köze a közönyhöz, mert az óhatatlanul cinikus, meg semmi köze ahhoz, amikor minden mindegy, mert a mögött azért mégis ott lapul a szégyen vagy a remény. Ha már minden mindegy, az még igen emberi. Úgy is mondhatnám: a szabadság nem embernek való állapot.

Pontosan az vagyok, akinek ismersz és azóta vagyok, amióta ismerlek.

Néha igen hasznos, ha az ember pontosan tudja, hogy mennyit visel el a valóságból.