Soha nem az ember szabad akaratán múlik, hogy beleszeret-e valakibe. Aki ezt érti, az felismeri, hogy nincs értelme emiatt vádaskodni.

Amikor a pár egyik tagja szerelmes lesz, az nem azt jelenti, hogy nem szereti eléggé a régi párját, vagy hogy rossz a kapcsolatuk. Még mindig szeretheti a régi párját, miközben szerelmes az újba. Nem jó hivatkozási alap tehát az az érv, hogy az ember csak akkor lesz szerelmes, ha megromlott a régi kapcsolat, vagy kihűltek a régi párja iránt érzett érzelmei.

Előfordul, hogy nem elég erős a kapcsolat, hogy elbírja egy viszony terhét. Ezt a rizikót természetesen nem akarja felvállalni az ember.

Mindenről KELL TUDNI beszélni, de nem feltétlenül KELL BESZÉLNI is mindenről.

Az a hallgatás egyik hátránya, hogy az ember akkor is távolságot tart a párjától, ha nem kerül napvilágra a dolog. Bizonyos elidegenedéssel jár együtt.

A kóros féltékenység a féltékeny embernek is nagy tehertétel. Az ilyen emberek olyannyira szenvednek a párjuk elvesztésének képzelt lehetőségétől, hogy rendkívül hevesen reagálnak. Ám azzal, hogy szinte csimpaszkodnak a másikra, éppen az ellenkezőjét érik el annak, amit szeretnének, és így megnő az esélye, hogy tényleg el is veszítik a párjukat.

Azok a párok, amelyek már az elején kikötik, hogy nem kezdenek kapcsolatot másokkal, kevésbé hajlamosak a félrelépésre.

Az ember legtöbbször megbánja az elhamarkodott, hirtelen felindulásból meghozott döntéseit.

Nem magától értetődő, hogy el kell hagynunk életünk párját - még akkor sem, ha már régóta gondok vannak közöttünk. Mindenekelőtt az a gondolat rettenti el ettől a lépéstől a legtöbb embert, hogy utána egyedül marad. Gyakran a harmadikkal való kapcsolat adja meg azt a szükséges lökést ahhoz, hogy elszánja magát erre a lépésre. Sokan a legnehezebb, de a legjobb döntésnek tartják életükben - az elválási szakaszban jelentkező minden probléma és nehézség ellenére.

A házasságon kívüli kapcsolat miatti válást nagyon meg kell fontolni. Megbízható statisztikák alapján egyértelmű, hogy az esetek csak 15 százalékában (!) lesznek valódi partnerek (házasságban vagy tartós együttélésben) azok, akik miatt sor kerül a válásra.

Ha a hűtlenkedő házastárs két év után sem adja fel a házasságát, akkor nagyon kicsi az esélye annak, hogy ezt valamikor meg fogja tenni. A tettek ékesebben szólnak a beszédnél.

Vannak olyan külső kapcsolatok, amelyeknél magától csökken a szerelem és az egymásra gyakorolt vonzerő. A harmadikhoz fűződő viszonyok gyakran azért halnak el lassanként, mert a partnereknek nincsenek közös céljaik és közös jövőjük.

A harmadik féllel folytatott kapcsolat legtöbbször krízishez vezet, és alapjaiban inog meg a régi kapcsolat. Nagy a veszélye, hogy maradandó sérüléseket okoz. De nem kell, hogy eddig fajuljon a dolog.

Az is irreális elvárás a megcsalt fél részéről, hogy a harmadik fél iránt érzett érzések azonnal váljanak köddé, és a hűtlenkedő ugyanúgy szeresse őt, mint korábban. A viszony befejezése nem jelenti azt, hogy egy csapásra megszűnnek a harmadik iránti érzések is. Az állandó partner ilyenkor tulajdonképpen attól fél, hogy soha nem fog tudni megbízni a másikban.

Meggyőződésem, hogy újra fel lehet építeni a bizalmat, még akkor is, ha egy kicsit óvatosabbá válik az ember.