Nem lehet egy érzést feldolgozni, ha elfutunk előle, de az sem old meg semmit, ha állandóan rágódunk valamin. Szőnyeg alá sem szabad söpörni az ügyet. Az a legjobb, ha megtaláljuk az egyensúlyt a két szélsőség között: időnként az érzéseinkkel foglalkozunk, máskor meg eltereljük a figyelmünket és mást csinálunk.

Csak akkor sikerül a feldolgozás, ha időnként foglalkozunk a fájdalmas érzésekkel: ki kell bírni, túl kell élni őket, időt kell adni a fájdalom érzésének és megtapasztalásának. Újra meg újra. Nemcsak egyszer, hanem ismételten, amíg a fájdalom alább nem hagy.

Ha az ember megvizsgálja a saját érzéseit, egyértelműbbé válik, milyen zavarosak és ellentmondásosak is azok.

Soha nem lesz már olyan, mint régen. Más lesz. De ez nem jelenti azt, hogy rosszabb.

Ha az ember megbocsát valamit, akkor azzal nem semlegesíti a korábbi tetteit, és nem teszi meg nem történtté a megbántás tényét sem. Ugyanakkor elismeri, hogy valódi megbánásra került sor, és készen áll a kapcsolatuk folytatására.

Csak akkor sikerül feldolgozni a félrelépést, ha a közös fájdalomban egymásra találnak.

Minden tartós kapcsolat abból indul ki, hogy az ember mindennek ellenére szereti a másikat. "Szeretlek, annak ellenére, hogy nem olyan vagy, amilyennek először képzeltelek." Nem magától értetődik, hogy az ember kiáll a másik mellett. Csak akkor beszélhetünk valódi szeretetről, ha tényleg tenni akarunk valamit a másikért. A kapcsolat nem maradhat fenn az adakozó szeretet nélkül.

A hűség azt is jelenti, hogy kötelék fűz össze bennünket, és kitartunk egymás mellett. Kitartunk egy folyton változó ember mellett, egy folyton változó kapcsolatban. A hűség dinamikus. Aki ahhoz ragaszkodik, amije van, máris elveszítette. A hűség azt jelenti, hogy közös jövőnk van.

A tartós kapcsolatok másra adnak lehetőséget, mint a rövidek, mert bizonyos aspektusokat el lehet bennük mélyíteni, és felszínes kötelékek helyett valódiak alakulnak ki. Ilyenkor ismeri meg az ember igazán a másikat. Az első szerelem megszűnését követő nagy kijózanodás szakasza után egy olyan fázis következik, amelyben az ember próbálja megváltoztatni a másikat - több-kevesebb sikerrel. Ha a kapcsolat túléli ezt a folyamatot, akkor a két fél felhagy azzal az igyekezetével, hogy a másikból mesebeli herceget vagy királykisasszonyt faragjon, és elkezdődik az igazi kapcsolat, amelyben szép lassan elfogadják egymást olyannak, amilyenek.