Tévedés lenne azt boncolgatnom, miként lehet a szellem lábujját a palackhoz kötni azok után, hogy éppen kiszabadítottam a palackból.

Egy tudósnak nem dolga, hogy arról beszéljen, amit nem értett meg teljesen. Ha van valami, amit nem értettem, az a Jóisten. De most a dolog lényegéhez akarok hozzászólni. Jó azt hinni, hogy van egy gondviselő Isten, valaki, aki mindenütt ott van, aki mindennek, még annak is, ami úgy látszik, teljesen értelmetlen és kegyetlen, valamilyen módon értelmet ad, aki az embert támogatja, s akinek a birodalmába halhatatlanul bejuthatunk. Én pontosan tudom, hogy ezt jó hinni, mint az emberek milliárdjai. Én pontosan két dologban hiszek, és ez a kettő bizonyos szempontból ellentétes. Mindenekelőtt a tudásban, a tudás korlátlan növekedésében. Abban hiszek, hogy a tudás jó, hogy a tudást mindenki mással titoktartás nélkül kell művelni, mert ez az, ami megkülönböztet a többi élőlénytől. Ebben abszolút módon hiszek. A másik: érzelmeim is vannak. De attól, hogy valamiről tudom, hogy jó, még nem érzem. Helytelen az a puritán mondás, hogy az ész azt mondja, tehát ezt kell, hogy tegyem. Az érzelmeknek sem szabad befolyásolni az ember eszét. Szükséges, hogy harmónia legyen az érzések és az ész között.

Hiszek a jóban, ebben a tünékeny és megfoghatatlan fogalomban, és hiszek a rosszban is; azok tulajdonsága ez, akik bizonyosnak vélik magukat az igazságban.

Keresni, várni, semmit sem akarni,
Szeretni, vágyni, egyedül maradni.
Nézni a világot becsukott szemekkel,
Látni azt, amit még nem látott ember.

Gyűlölöm a kétséget, de mégis, meggyőződésem, hogy a kételkedés az egyetlen mód bárminek a szemléletére, amiben érdemes hinni.

A tudásnak elvi határai nincsenek, és annak nem is szabad korlátokat szabni.

A pesszimista az olyan ember, akinek mindig igaza van, de nincs öröme benne.

Ami ifjúságom idején, a 20. század első három évtizedében a fizikában történt, olyan gyönyörű, mint a reneszánsz művészet vagy a barokk zene. A kvantummechanika sokkal szebb, mint az atomfegyverek fejlesztése. A szupravezetést megmagyarázni sokkal nehezebb, sokkal izgalmasabb és sokkal kihívóbb, mint a fizika katonai alkalmazásain gondolkodni. Az a kötelességünk, hogy a tudást gyarapítsuk. Bízom benne, hogy a társadalom, amelyben élek, értelmesen fogja használni a megszerzett tudást.

Az olyan ember, aki nem ért a számítógéphez, a XXI. században analfabétának fog számítani.

A tudás veszélyes lehet, a közömbösség azonban összehasonlíthatatlanul veszélyesebb nála.

A tudomány, a technológia - ezt világosan és erősen akarom mondani - nem old meg minden problémát. De tudomány és technológia nélkül semmiféle problémát nem lehet megoldani.

Tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten,
Félni, hogy talán még igazság sincsen,
Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge,
Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.
És makacs reményem mégis, mégis hinni,
Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi.
És örülni tudni a nagy megnyugvásnak,
A fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak.