Egy jó vers mindenre képes
és ami a legfontosabb
Egy jó vers tudja mikor kell
abbahagyni.

Az embereknek nincs semmi humorérzékük, mindenki halál komolyan veszi önmagát.

Egész egyszerűen gondjaim vannak az emberekkel. Az állatokat viszont kedvelem. Nem hazudnak, és ritkán ugranak neked.

És a szerelem az a szó
amit túl sokat
és túl hamar
használnak.

Zseni vagyok, csak rajtam kívül senki nem tudja.

A szerelem olyan, mint amikor valaki megpróbál átevickélni egy zubogó pisafolyón a hátán egy teli szemetes kukával.

Tudtam magamról, hogy erős vagyok, és talán még azt is - ahogy mondogatták -, hogy bolond, arról viszont meg voltam győződve, hogy legbelül van bennem valami. Lehet, hogy csak megkeményedett szar, de az is több már, mint ami bennük van.

Még nem haltam meg, csak széthullóban vagyok. De ki nem? Mi mindannyian ugyanabban a süllyedő hajóban ülünk, és próbálunk jókedvűen evezni. Itt van például a karácsony. Ki a szarnak hiányzik? Aki kitalálta, annak biztosan sosem kellett nehéz csomagokat cipelnie. Nekünk viszont minden felesleges cuccunktól meg kell szabadulnunk ahhoz, hogy lássuk, hol is vagyunk valójában. Pontosabban, hogy hol nem vagyunk. Mert minél több cucctól szabadul meg az ember, annál világosabban lát. Az életben minden fordítva működik. Ha fordítva él valaki, a nirvána az ölébe pottyan.

A gond és fájdalom tartja az embert életben. Vagyis az, hogy az ember megpróbálja a gondot és a fájdalmat elkerülni. Nálam ez teljes munkaidős állás volt.

Az ember egész életében csak várakozik. Várja, hogy megszülessen, aztán várja, hogy meghaljon. Sorban áll, és vár, hogy vécépapírt vehessen. Sorban áll a bankban, és várja, hogy megkapja a pénzét. Ha pedig nincs pénze, még hosszabb sorokban vár, csak nem a bankban. Várja, hogy alhasson, és várja, hogy felébredjen. Várja, hogy megházasodhasson, aztán várja, hogy elválhasson. Várja, hogy essen az eső, aztán meg hogy elálljon. Várja, hogy ehessen, aztán hogy ehessen újra. Várja, hogy sorra kerüljön egy csapat őrült közt, s közben azon tűnődik, vajon ő is megőrült-e.

Négy legyet öltem meg, amíg vártam rá. A halál mindenütt ott van. Ember, madár, vadállat, hüllő, rágcsáló, rovar, hal - egyik se menekül. Ez benne van a pakliban. Fogalmam sincs, mit tehetnék ellene. Nagyon rossz kedvem lett. Most gondoljanak bele: az ember áll a szupermarketben, és nézi, ahogy a pénztáros pakolja a cuccot a zacskóba, aztán látja, hogy a saját sírját is belepakolja a vécépapír, a sör meg a csirkemell mellé.

Kész tehetség voltam, vagyok. Például néha, amikor ránézek a kezemre, belegondolok, mekkora zongorista lehettem volna. Ehelyett mit tett a kezem? A tökömet vakarta, csekkeket írt alá, cipőfűzőt kötött, vécét húzott le satöbbi. Elpocsékoltam a kezem. Meg az eszem is.

Egy írónak azt kell papírra vetnie, amit lát és érez, függetlenül a következményektől.

Azoknak, akik hisznek Istenben, a nagy kérdések meg vannak válaszolva. Azonban nekünk, akik nem fogadják el rögtön Isten formuláját, a nagy válaszok nem maradnak kőbe vésve. Mi alkalmazkodunk az új helyzetekhez és felfedezésekhez. Mi alakíthatóak vagyunk. A szeretetnek nem kell parancsnak vagy a meggyőzés eszközének lennie. Én a magam Istene vagyok. Azért vagyunk, hogy elfelejtsük az egyház, az állam és az oktatási rendszerünk tanítását. Azért vagyunk, hogy sört igyunk. Azért vagyunk, hogy háborúzzunk. Azért vagyunk, hogy nevessünk, és olyan jól éljük az életünket, hogy a Halál féljen elvinni minket.