A bánat olyan aranyból készült láncszem, amely szolgasorsodat a jövő ígéretes reménységével köti össze.

Furcsa sors a miénk: a Cél, míg űzzük, illan,
s mindegy, hová libeg, hisz úgy sincsen sehol!
De az Ember elé remény reményre csillan
s pihenést úgy keres, hogy őrültként lohol.

Az emberek számára mindig megvannak a feltételek ahhoz, hogy azt tegye, amiről álmodik.

Ha a kardomat nem találom is meg, Szent Jakab Útján vezető zarándoklatom végén talán meglelem önmagam.

Keserű a bánat, keserű, de elfojtom én,
Valahol még vár egy kis remény.

Életem legsötétebb pillanata volt ez. Nem akartam tovább élni és nem volt szabad meghalnom sem. Ó, a párás síkság sötét kétségbeesése! Hogyan sejthettem volna akkor, milyen aranyos napfény árad a völgyek között a magaslati útra? Mennyi szívfájdalomtól menekültem volna meg, ha valaki megmondhatta volna, hogy Isten már rátette a kezét arra a valakire, aki majd egyszer a férjem lesz, s akinek ugyanolyan ideáljai vannak, mint nekem és éppen úgy vágyott Isten mélységes céljainak a megismerésére. De nekem fenékig kellett üríteni a párás síkság üres ígérgetéseit, csak így tudtam csalogatásaitól és ravasz követeléseitől megszabadulni.

A tenger végén nem feneketlen szakadék van, hanem egy másik kontinens.

Az embert saját jól felfogott érdekében úgy teremtették, hogy ne lásson a jövőbe.

Ezen a világon nincs más dolgunk, mint a legjobbat remélni, a legrosszabbra felkészülni és közben elfogadni, amit Isten ránk mér.

Én csalatkoztam reményeimben, de másnak talán sikerül.

Két isteni tulajdonság van bennünk. A Titok és a Fény. A Titok: lelkünk mélye. A Fény pedig értelmünk fénye, amely megcsillantja a felszínt. Megcsillantja, de egyetlen pillanatra sem tárja fel a titok legmélyét.

Eljön majd a nap, amikor megnyílik az ajtó azoknak, akik kopogtatnak; akik kérnek, kapnak; akik sírnak, megvigasztaltatnak.

Én nem tudom mi az, mi hátra van, az ismeretlen,
De tudom, ha eljön, jó lesz s el nem kerülhető.

Nem kizárni s elkeríteni, vagy kiszemelni a rosszat félelmes tömegéből (vagy akárcsak megmutatni),

Hanem hozzátenni, keverni, növelni, kiteljesíteni - és ünnepelni a halhatatlant és a jót.

- Csak egy világ van – felelte a leány halkan – s akik szeretik egymást, találkoznak benne újra és újra. Találkoznak, elbúcsúznak és elmennek. Aztán újra találkoznak, és újra elmennek, újra meg újra, míg elérkezik az idő, amikor nem kell megváljanak egymástól többé.