Próbálj jobb emberré válni, és ismerd meg önmagad, mielőtt megismernél valaki mást, és tőle várnád, hogy megmondja, ki vagy.

Szeretni annyi, mint sebezhetővé válni. Bárkit szeretsz, a szíved bizonyára elszorul, és esetleg meg is szakad. Ha biztos akarsz lenni abban, hogy sértetlenül megőrzöd, nem szabad odaadnod senkinek. Gondosan csomagold be hobbikba és apró élvezetekbe; kerülj minden bonyodalmat, biztonságosan zárd be önzőséged ládikájába vagy koporsójába. És abban a ládikában a szíved elkezd változni.
Kemény, törhetetlen és visszalágyíthatatlan lesz.

Az légy, aki vagy,
Érezd jól magad,
És ha elhajózol hosszú vizeken,
Néhány kikötő még útba ejthető,
De úgyis visszaérkezel.

Annyi rosszat mondanak nekem valakiről, én pedig olyan keveset látok benne, hogy azt kezdem gyanítani, vajon nincs-e valamiféle bosszantó érdeme, amely elhomályosítja a többiekét.

Politikai győzelem, a házbér emelkedése, betegeid felgyógyulása vagy távollevő barátod hazatérése, vagy valami egészen más külső esemény felderíti kedved, és azt hiszed, jó napok várnak rád. Ne hidd. Nincs így. Semmi más nem hozhat békét neked, csak tenmagad.

Mire jó a víztükör, ha te nem tudsz úszni, drágám?
Mire jó a napsütés, ha az éjszakának élsz?
Mire jó a csillagfény, ha te napszemüvegben alszol?
Mire jó a sok haver, ha önmagadtól is félsz?

Talán egy könyvben vagyok egy betű.
Talán egy szó.
Talán egy költemény.
Mit tudom én.

Csak azt tudom,
hogy nagyon szomorú lehet az a mondat,
mit kiolvas belőlem valaki,
ha letette a tollat.

Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.

Azon a napon válik az ember igazán felnőtté, amelyiken először nevet magán tiszta szívből.

Az mindig segít bizonyítani az ember igazát, ha csapkod, toporzékol és kiabál.

Mondd meg, ki csodál, s én megmondom, ki vagy.

A legbölcsebb ember is húzza meg magát szerényen. Mert miből áll a nagy bölcsessége? Talán abból, hogy legfeljebb egy félrőffel tovább lát a másiknál, a közönséges eszűnél, egy félrőffel, egy olyan horizontba, amely egy billió mérföldre terjed. Az egész mély látás csak egy valamivel kisebb vakság. Hát érdemes ezért a csekélységért annyi hűhót csinálni? Szétosztályozni az embereket, hogy ezek az okosak, emezek a nem okosak, azok a bolondok, mintha a mákszemeket szétraknák: kis mákszemek, nagy mákszemek.

Amíg nem ismerjük, nem vesszük komolyan, nem tiszteljük magunkat, nem békülünk meg önmagunkkal és nem éljük saját életünket, addig csupán, mint a marionett, külső hatásoknak és törvényeknek engedelmeskedve, idegen életet élünk.

Mindannyian emberek vagyunk, bűnben fogantunk, bűnösek vagyunk, megijedünk, amikor a boldogság elérhető közelségbe kerül, és legszívesebben mindenkit megbüntetnénk a saját tehetetlenségünk, sérelmeink és boldogtalanságunk miatt. Megfizetni a bűneinkért és megbüntetni más bűnösöket - hát nem maga a gyönyörűség? Dehogynem.

A hamisságot szerető ember
Menthetetlenül
Beteljesületlen vágyaihoz
Kötődik.