Van, hogy az ember megküzd a saját démonaival, és visszatoloncolja őket a mélybe. Van, hogy feladja. És van olyan is, hogy belefárad az öngyötrésbe, és inkább keres valaki mást, akit kedvére gyötörhet.

A valódi életben egy ember is elég a veszekedéshez.

Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna.

És ha egy félelmet szeretnétek eloszlatni, a félelem székhelyét saját szívetekben keressétek, ne pedig annak kezében, akitől féltek.

Biztos tudod, milyen az, amikor magával ránt a dolgok folyása. Normál esetben a szavakat az agy a száj felé küldi, és valahol útközben az ember rászán egy pillanatot arra, hogy leellenőrizze őket, csak hogy lássa, tényleg azok lettek megrendelve, meg hogy szépen be is vannak csomagolva, hogy aztán bebugyolálva a szájpadlás felé tessékelje őket, majd ki a friss levegőre. De amikor az embert magával rántja a dolgok folyása, a dolgok ellenőrzési része gyakran kiesik...

Éppen olyan ez, mint a kutyatulajdonosok! - magyarázta Solomon. - "Ó, az én kutyám soha nem bántana senkit!" Mind ezt mondja. Aztán egy szép napon azon kapják magukat, hogy azt mondják: "Ilyet azelőtt sose csinált!" - Rám nézett és látta, hogy felvont szemöldökkel nézem. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy igazán soha, senkit nem ismerhetünk. Senkit és semmilyen kutyát sem. IGAZÁN nem.

Legnagyobb keserűségemre napról napra bölcsebb vagyok.

Azt, amit mi érzéki tapasztalásnak nevezünk, az az elvesztett, közvetlen tudás helyén keletkezett. Az ember azért lát, mert vak, és azért hall, mert süket. Amit érzéki tevékenységnek nevezünk, az az érzékek ájulása, csupa feledés, távolság és eltemetettség.

Az egymástól látszólag teljesen különböző, párhuzamos cselekménysorozatok oka mindenképpen bennem van. Az én emlékeimmel, problémáimmal függnek össze akkor is, ha szereplői idegenek nekem. A helyzetek is csak bizonyos hasonlóságokat mutatnak, de nem azonosak saját múltbeli átéléseimmel vagy jövőbe vetülő, szorongásos képzeteimmel.

A lámpa nem látja önmaga fényét, a méz nem érzi önmaga édességét.

Az emberi gondolkodás rendjével szögesen ellentétes azért hinni el dolgokat, mert azt akarjuk, hogy azok legyenek, és nem azért, mert láttuk, hogy valóban léteznek.

Ember, amit szeretsz, azzá lesz változásod,
Istenné, ha hiszed, s földdé, ha azt imádod.

Nem békés, nyugalmas örömök után vágyódunk, mert ilyenkor eszünkbe jut szerencsétlen sorsunk. Nem a veszélyt keressük, és nem a kellemetlen, kínos megbízásokat, hanem a sürgés-forgást, a zajt, mert eltereli kellemetlen gondolatainkat, és elszórakoztat.

Tudnunk kell, mire vagyunk képesek; több vagyunk a semminél, de nem vagyunk minden.

Helyünkkel soha nem vagyunk elégedettek;
ami van: a legmegvetettebb.