Ha az élménygazdag élet a jelenben rövidnek, visszatekintve hosszúnak tűnik, a munkában épp ellenkező a helyzet: minél egyhangúbb, annál gyorsabban elszaladnak az évek.
Aki keményen dolgozik, érvényesíti a saját elképzeléseit, használja az eszét és a képzeletét, az képes arra, hogy a saját igényeinek megfelelően formálja a világot.
Autonómia, komplexitás és kapcsolat az erőfeszítés és a jutalma között - valószínűleg mindenki egyetért azzal, hogy ez a három dolog szükséges ahhoz, hogy a munkánk valóban a megelégedésünkre szolgáljon.
Ha, mondjuk, a bölcsész szó is szerepel a diplomádban, garantáltan találsz munkát egy-kettőre, hiszen mindig akad valahol egy-egy mosatlan kocsi vagy edény.
A jelenleg általános önmegvalósítási cél nem járható út. Ha valakinek az a kizárólagos feladata, hogy mindig kivívja magának a legjobbat, akkor az élet túlhajszolttá és túlságosan magányossá válik, így bukásra van ítélve. Ehelyett azt kell éreznie az embernek, hogy létezésének magasztosabb célja van, és ez a gondolat megszabadítja a rá nehezedő nyomás egy részétől.
Két szamár találkozik egy oszlophoz kötve egy vadnyugati városban. Egyikük hátán nincs más, csak egy nyereg. A másik az aranyásó szamara, zsákokkal megrakodva, táborozó- és főzőfelszereléssel és négy huszonöt kilós, érccel teli zsákkal. Háta harmonikaszerűen legörbül a teher alatt. A városi szamár így szól: No, te aztán jó sok terhet cipelsz. Mire az aranyásó szamara ezt mondja: Teher? Miféle teher?
Az emberi élet olyan, mint egy rövidke felvillanás. Úgy kellene élnünk, hogy akármit is csinálunk, szeressük. Ebben a múló életben az ember ostobasága, ha arra kényszerül, hogy olyat tegyen, amit nem szeret - csak azért, hogy szenvedjen.
Porto-Riche így szólt egyszer hozzám: "Fiam, elfecséreltem az életemet. Szórakoztam. Nem dolgoztam."
Azt feleltem: "Renan így beszélt: barátaim, elfecséreltem az életemet. Dolgoztam. Nem szórakoztam."
