Azt hiszem, hogy mivel a legtöbb sebet a kapcsolatainkon keresztül szerezzük, ugyanez elmondható a gyógyulásukról is, és tudom, hogy a megbocsátást a kívülállók ritkán képesek megérteni.

Éppoly kevéssé bocsájtjuk meg az érzésnek, hogy teljesen kitárulkozik, mint egy embernek, hogy egy garasa sincs.

Amit megbocsátottál, soha többé ne emlegesd fel a szívedben.

A szeretet nem csak megbocsát, hanem el is felejt.

A bűnre egyetlen megoldás van, több nincs: a bocsánat.

A szeretet választás dolga. Hogyan is tudnánk egymás szeretet-nyelvén beszélni, ha a szívünk tele van a múltbeli bántások miatt érzett sérelemmel, haraggal, és nehezteléssel? A válasz emberi természetünkben rejlik. Választási képességgel rendelkező teremtmények vagyunk, és megesik, hogy rosszul döntünk. Bántó szavakat mondunk, és sokféleképpen vétünk egymás ellen. Ha az adott pillanatban jogosnak is tűntek a szemünkben, később gyakran megbánjuk ezeket a döntéseinket.

Ismerőseinkkel kevésbé vagyunk elnézőek, mint amilyen jóindulatúak tudunk lenni az ismeretlenekkel.

Mert a bosszú a dolog könnyebbik része, a nehezebb akkor kezdődik, amikor az élet megy tovább. A neheze az, hogy együtt kell élned a történtekkel. Azzal, amit tettél, és amit veled vagy azokkal, akiket szeretsz, tettek.

Mikor valaki felbukkan a múltból, érzelmes hangon bejelenti, hogy "mindent" rendbe akar hozni, csak sajnálni és nevetni lehet szándékán; az idő már "rendbe hozott" mindent, azon a különös módon, az egyetlen lehetséges elintézés módján.

Mennyire üres lenne az életünk, ha semmire sem neheztelhetnénk!

Az élet túl rövid, hogy sokáig haragudjunk benne.

Az idő néha meghozza a bosszút, de a bosszú gyakran megsavanyodik.

Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szívét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.

Megbocsátani annyi, mint már nem gyűlölni, lemondani a bosszúról.

Ha szeretsz valakit, soha eszedbe se jut, hogy megbocsáss neki. Az lehet, hogy állatian összeveszel vele valamin, és foggal és körömmel próbálod meggyőzni, megváltoztatni, de ha vége a veszekedésnek, és fikarcnyit se változott, akkor továbbra is elfogadod olyannak, amilyen. Sose lehetsz olyan öntelt, olyan gőgös, olyan fölényes, hogy azt mondod magadban, vagy neki, hogy "megbocsátok neked".