Ha az ember az élettel ül le kártyázni, annak a paklijával kénytelen játszani, nem a sajátjával.

Nem igaz, hogy mindenki elpusztítja azt, amit szeret. Az igazság az, hogy a szeretett dolgok pusztítják el azt, aki szereti őket.

Minden szerelemben van gyűlölet. Az ember nem tehet róla. Hozzá van kötve ahhoz, akit szeret, elveszti szabadsága egy részét, és rugdalózik ellene. De miközben rugdalózik a saját szabadsága elvesztése miatt, megpróbálja kényszeríteni a másikat, hogy az utolsó cseppig adja fel a szabadságát. A szerelem óhatatlanul gyűlöletet szül. Amíg csak ezen a földön élünk, a szerelemben mindig lesz gyűlölet. Lehet, hogy éppen ezért élünk a földön: hogy megtanuljunk gyűlölet nélkül szeretni.

Régi közmondás a hadseregben, hogy mindenki csak azért jön vissza a szabadságáról, mert ki kell pihennie magát, különben dezertálna.

Ha szeretsz valakit, soha eszedbe se jut, hogy megbocsáss neki. Az lehet, hogy állatian összeveszel vele valamin, és foggal és körömmel próbálod meggyőzni, megváltoztatni, de ha vége a veszekedésnek, és fikarcnyit se változott, akkor továbbra is elfogadod olyannak, amilyen. Sose lehetsz olyan öntelt, olyan gőgös, olyan fölényes, hogy azt mondod magadban, vagy neki, hogy "megbocsátok neked".

És még az mondják a nőkre, hogy ők a gyengébb nem! Amelyik a legkisebb krízis esetén összeroppan, és sírógörcsöt kap! A nyavalyát! Ezt a világot a nők kormányozzák, és ezt senki se tudja jobban egy szerelmes férfinál. Néha az az érzése, hogy a nők szándékosan játsszák ezt az összeesküvősdit, valami ősi vonzalom van bennük a bonyodalmak iránt, azt akarják kielégíteni, s a nők nemzedékeitől örökölték, akik összeesküdtek, hogy olyan színben tüntessék fel magukat, mintha rajtuk uralkodnának.

Ha az ember megtagadja azokat az értékeket, amelyeket egy csomó ember a magáénak vall, óhatatlanul megharagszanak rá.

Ment fölfelé a sötét lépcsőn, s érezte magában a férfiasságot, a megtagadott, elnémított, meggyalázott, kordába szorított, megostorozott, kárhozatra ítélt, elpazarolt férfiasságot, érezte, hogy az elhasználatlan, megavasodott energiafölösleg elárasztja egész testét, maró tűzként ég a vérében, s végül a torkában ülepedik le sűrű, csípős váladékként; s egyáltalán nem csodálkozott azon, hogy annyi sok férfi egyszerre csak azon veszi észre magát, hogy megnősült.

Amit minden nő akar, az nem a szerelem. Nem azt akarják, hogy az ember megtalálja bennük magát, hanem azt, hogy elvesszen bennük. És mégis - ők mindig magukat próbálják megtalálni az emberben.

Ha az Isten Változás és nem Állandóság, ha Isten Növekedés és Fejlődés, akkor nincs többé szükség a megbocsátás fogalmára. A megbocsátás puszta fogalma eleve feltételezi a rosszat, az Eredendő Bűnt. De ha a fejlődés próbálgatás és tévedés útján való növekedés, akkor hogy lehet a tévedés bűn? Ha egyszer hozzátartozik a növekedéshez? Miért, egy anya talán úgy érzi, hogy meg kell bocsátania a gyerekének, hogy éretlen almát evett vagy a tüzes kályhára tette a kezét? Szerettél már valaha igazán valakit vagy valamit? Például egy nőt: voltál már szerelmes? Ha tényleg igazán szeretted, ugye, sose jutott eszedbe, hogy megbocsáss neki valamit? Igaz? Akármit csinált, azt mind helyesnek találtad, nem? Akármilyen fájdalmat okozott vele. Akit szeretünk, annak nem kell megbocsátani. Megbocsátani azoknak kell, akiket nem szeretünk.