Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Te értetted meg velem,
hogy milyen rejtelmes mély
és csodálatos a férfinak és a nőnek a viszonya,
hogy nem véletlenül akadnak egymásra.
Hogy a szerelem nemcsak ölelés és csók
és az érzések tavaszi mámora,
hanem a léleknek csendes boldogsága,
láthatatlan és mégis ott van mindenütt,
mindenben.
Néma és mégis sokatmondó,
még ha az ajkak meg sem rebbennek.

Érintsd meg a csönd egy pillanatát, meghallom majd.

Szavakkal játékos
életem mellédkuszik
és átölel virágos
karjaival mint
a kánikula ott
lenn a nezőkön
az örjöngő napot
öleli valami
rettentő csudába!

Szememben nyílsz azóta
szobámba hoz a reggel
távoli esték partján
lecsuksz a két szemeddel.

Csak beszélni
hozzád
míg kiver a só
hogy ezüst-álarcban
mint a halál szólítja meg a haldoklót
véglegesen megalkossam a csendet
teljességét a szerelemnek.

Mi volna, ha megtudnám, nem szeretsz?
- Ha egy reggel nem kelne fel a Nap,
akkor volnék csak boldogtalanabb.
De ebbe az irtózatos sötétbe
belesütne emléked égi fénye,
s mint a vakond a sűrű föld alatt,
elindulnék, hogy megtaláljalak.

Tudod, szivem mily kisgyerek -
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.

Én se hinném el talán,
ha nem tenéked mondanám.

Legyek én neked az, a mi te nekem vagy.

Eljössz-e ahhoz a fához,
s kenderkötél nyakláncban,
társam leszel-e a táncban?
Különös dolgok estek meg itt.
Nem lenne abban semmi furcsa,
ha éjfélkor a bitónál találkoznánk újra.

Nem vagy itt, csak szívembe.
Nálad nélkül nem találom
E világban kedvemet,
S érzem, hogy a végső álom
Már altatja véremet.
De akkor is, édes hívem!
Ha éltem kell végezni,
Hogy szeret, azt fogja szívem
Utóljára érezni.

Irigyek a madarak, mert feljebb szállunk, mint azok,
még egy percért bármit megteszek és bármit megadok.
Eltűnünk, mint a szellővel felszállt éjjeli dalok,
tőlem neked, miattad élek, és érted meghalok.

Veled akarok lenni, hallgatni téged, beszélni hozzád. Hallani akarom a nevetésed, és ölelni téged, amikor akarsz. Melletted akarok ülni, ugyanazt a levegőt szívni, mint te, ugyanazt az életet élni. Így akarok felébredni rád minden reggel, örökre. Akarlak.

Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék.