Nem kell nékem szegfű, rózsa,
kicsi kút a hold az égen,
nekem csak a két karod kell,
mikor megölelget éjjel,
nekem csak a két karod kell,
mikor megölelget éjjel!
Veled nevetek, vagy te nevetsz velem?
Néha nem tudom, melyik a saját felem.
A pálinka helyett már szavaid kortyolom,
Eddig lakásom volt, mára lett otthonom.
Akarsz-e bújni, velem összebújni zord teleken?
És lángra gyúlni fázós, fehér reggelben.
A hóba írni édes titokból szőtt rejtjeleket,
Hogy szóra bírni más ne tudja senki sem.
Kezemhez érsz. És ha a földtekén
A vad végzet közénk áll, itt dobol
- Duplán dobogva szivemben - szived -
És álmom-tettem, mint fürtre a bor,
Rád vall. S ha forrón kérem az Eget
Magamért, neved is Fülébe forr,
S könnyemben Szeme látja könnyedet.