Az a nap az igazi karácsony, a nagy ajándékozás, a szeretet napja, amikor magadhoz ölelheted a Kedvest.

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi finom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.

Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.

Karácsony és Újév az esztendő időszigetei. Napok, órák az év partjai között szinte csak percek. S ezalatt mennyi jókívánság, a "kellemes karácsonyt és boldog új évet" kívánó szavak tengere. Advent, a jobbat várása s a remény. Ezen a hídon egyszer egy évben minden keresztény átmegy, s míg gyalogolunk, emberarcunk talán megszépül.

A karácsonyi lidércnyomásból minden házba jutott
Békét nem hozott senkinek, sőt, ki tudott: futott.
És amit a kicsik ajándék gyanánt kapnak ma,
holtbiztos, hogy nem tennék az ablakba.

Karácsony előtt bizony kukucskáló angyalkák szállnak le a Földre, bekukucskálnak minden ház ablakán. Azt lesik, hol laknak a jó kisgyerekek, akik megérdemlik a karácsonyi ajándékokat.

Az ajándék értékét soha nem annak forintértéke szabja meg.

Karácsonykor könnyű szeretni, de mi van azokkal a sokszáz hétfőreggelekkel?

A társadalom zöme számára a karácsony az a három nap az évben, amikor megpróbálnak úgy tenni, mintha szeretnék egymást. Én viszont úgy gondolom, hogy ha május ötödikén vagy február másodikán, vagy akár ma reggel két ember szívből, tisztelettel és szerelemmel tud egymáshoz érni, amikor kinyitják a szemüket - az azt jelenti, karácsony van.

Arra gondoltam, nem veszek többé haldokló kis fenyőfát még hátralevő karácsonyaimra, csak egy ágat, hiszen amiért veszem a kis fákat s a kis gyertyákat, az emlékezés és a szeretet lángja nem bennük, hanem énbennem, magamban van.

Minden évben ugyanazokat a dalokat énekeljük, ugyanazokat az ételeket esszük, követjük a hagyományokat, és megosztjuk egymással azokat a dolgokat, amelyekről úgy érezzük, valahová tartozunk. És végső soron valójában mindannyian csak az otthonunkat keressük.

Talán a sok ünnepi ének, vers és mese után a karácsony valójában nem is több ennél - csak az emberiség kutat valami ismerős után.

Most a fenyőfák
ágai védnek,
most, aki éhes,
kapjon ebédet,
most, aki álmos,
álmodni tudjon,
most, aki gyertya,
el ne aludjon!

A gyerekek, a gyerekek...
boldogan várják a telet.
Fenyőfát díszít sok szeretet.
Kapnak majd játékot, meredek,
drága, szép hóbundás hegyeket.
(S bónusznak családi meleget.)