Az ember minden jel szerint arra lett teremtve, hogy gondolkodjék. Ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme. Egyetlen kötelessége, hogy helyesen gondolkodjék. A rend pedig azt kívánja, hogy önmagán, teremtőjén és rendeltetésén kezdje a gondolkodást.

Nem lehet határtalanul hitetlen az ember, tekintve hogy mindennek megvan a határa.

Lehet, hogy megbotlunk, lehet, hogy megbetegszünk, lehet, hogy meglegyint bennünket a halál szele, mégis, meggyőződéssel valljuk, hogy valahol a háttérben ott áll egy homályba burkolózó, mindenható őrangyal, aki a megfelelő pillanatban közbelép.

Helytelen dolog ráerőszakolni az Istent valakire, akinek nincs rá szüksége. De még rosszabb távol tartani valakitől, aki úgy érzi, hogy nagyon nagy szüksége van rá.

Az én hitem értelmi hit, nem fantázia.

Létezik-e valamiféle okunk arra, hogy ne higgyünk Istenben? Megszegte-e Isten valaha is akár egyetlen ígéretét is? Kihívást intézek minden hitetlen vagy kételkedő felé, hogy mutasson rá Istennek akár egyetlenegy olyan ígéretére is, amelynek beteljesítését elmulasztotta volna.

Soha ne kételkedj Istenben! Ha mindenképp kételkedni akarsz, kételkedj a kételyeidben, mert azok megbízhatatlanok! Istenben és az ő szavában azonban soha ne kételkedj!

Nem azért hiszünk a dolgokban, mert jobbá teszik az életünket, hanem azért, mert igazak.

Mi, akik az Univerzum gyermekei vagyunk - a csillagok életre kelt pora -, el tudunk töprengeni ugyanennek az Univerzumnak a természetéről, olyannyira, hogy olykor az azt működtető törvényekbe is bepillanthatunk. Rejtély, miként kapcsolódunk ilyen kozmikus dimenziókba. Ez a kapcsolat azonban vitán felül létezik. Mit jelent mindez? Mi az Ember, ha ekkora kegy részesei vagyunk? Nem hiszem, hogy létünk a Világegyetemben a vaksors szeszélye, a történelem véletlene, semmi kis zörej lenne a nagy kozmikus drámában. Ehhez túlontúl is belekeveredtünk a dolgokba. Meglehet, maga a Homo sapiens faj fizikai léte valóban mit sem számít kozmikus méretekben, az azonban, hogy a Világegyetem egy bolygóján tudatos szervezetek élnek, feltétlenül meghatározó jelentőségű tény. A tudatos lények révén a Világegyetem öntudatra tett szert. Ez pedig csöppet sem elha­nyagolható körülmény, nem céltalan, értelmetlen erők jelentéktelen mellékterméke. Nekünk valóban itt a helyünk.

A sors csak kiváltságos embereket ajándékoz meg a gyógyítás tudományával. Ezek az emberek hinni tudnak abban, amiben sohasem tud hinni egy egyszerű halandó, mert számára az igazság túlságosan hihetetlen.

Amennyi a titok, annyi az isten, mert mindennél könnyebb rájuk hárítani mindent. Amikor az ember gyenge, gyakran mentegetőzik azzal, hogy valamiféle láthatatlan erők gátolják. Néha még erejüket is tőlük teszik függővé.

Néhány ember - rengeteg ember - azt se hiszi el, amit lát, különösen, ha a dolog ellenkezik azzal, amit zabálni vagy vedelni, vagy éppenséggel gondolni és hinni akar. Én a magam részéről nem hiszek Istenben. De ha látnám, hinnék.

Kis könyv. Sok "bölcsnek" langy mese,
s én, a senki, győzök vele:
benne annyi tűz s annyi hit van,
mint földet rendítő erő
a hallgatag kis dinamitban.

A reménység, mint a hit, mindenekelőtt bátor, és attól sem riad vissza, hogy nevetséges legyen. A remény veresége nem kétségbeeséshez, hanem rezignációhoz vezet, és az olyan ember rezignációja, aki valaha reménykedett, mindig megőrzi a reménység erejét.

Bár a hívőknek minden joguk megvan arra, hogy nézeteiket a nyilvánosság előtt kifejtsék, a vallás elsődlegesen magánügy. A hívő emberek ne törekedjenek arra, hogy alapvető morális elveiket rákényszerítsék az egész társadalomra. A demokratikus társadalomnak a vallásos elvek tekintetében semlegesnek kell maradnia.