A gyász húsevő. Belőlünk táplálkozik, akár ébren vagyunk, akár nem, akár küzdünk ellene, akár nem. Éppúgy, mint a rák. Aztán egy reggel felébredünk, és azt vesszük észre, hogy minden más érzelmet - örömöt, irigységet, kapzsiságot, még a szerelmet is - felemésztett. Mi pedig egyedül maradunk a gyásszal, pőrén állunk előtte. És a gyász rabjai leszünk.

Köröttem mindenütt békés keresztek
S mély nyugalom beszédes csöndje hallgat.
Mely minden bölcsességnél igazabb.

A gyász természetes. Hogy túljutunk-e rajta, az döntés kérdése.

A hunyó nap sugarában
Nézem, anyám, sírodat:
Sárga-piros rózsáival
Szórja be az alkonyat.

Ha valaki, akit szeretünk, hirtelen meghal, az nagy fekete lyukat éget a szívünk közepébe. E lyuk betömésének leghatásosabb módja, ha elfogadjuk, hogy az illetőt valami ostoba balszerencse érte. Még jobb, ha el tudjuk hinni - talán csak egy kis időre -, hogy valaki vagy valami megfogható a felelős. Ez kisebbíti a lyukat.

Némán elkísérnéd felhőkön át,
De az ég kapuját nem lépheted át.

Túlélték az estét, noha Tad halott volt. A következő napot is átvészelték. Meg az azután következőt. Nem sokkal lett jobb a helyzet sem augusztus végén, sem szeptemberben, de mire elsárgultak a levelek, és hullani kezdtek, egy kicsivel jobb lett. Egy egészen kicsivel.

Csak nézek és találgatom,
hol az én kedvesem.
Álomban, ébren egyre csak
keresem, keresem.

A gyerekek jelentik az egyedüli balzsamot a halál sebére.

A halál gyakorlatiassá teszi a túlélőket.

Egy drága halottunk emlékét azzal tiszteljük a legjobban, ha kimondjuk, hogy a bíráló, kritikai elv értelme, oka, célja csupán egyetlenegy lehet: a kötelesség elve, az élet parancsa. Igen, midőn a törvényhozó bölcsesség bírálóan kitűzte az értelem határait, ugyanezen a határon felállította az élet zászlaját, és az ember katonai kötelességévé tette e zászló szolgálatát.

Gyönge az a lélek, mely az élet súlyát
Nem bírva, leroskad a pálya felén;
Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot,
Melyet vigaszul hagy a futó remény.

A gyász érzése után a meghökkenést a legnehezebb hatásosan színlelni.

De halld e dobszó-ütemet:
Pulzusom jelzi jöttömet,
És bármily lassan lépkedek,
Egyszer melletted leszek.

Örömeimet a természetben kerestem, nem az anyagi javakban. A természet vigasztalt nagyanyád halála után, a fák, az állatok, a szél, a telihold.