Aki nem hagy időt a gyászra, annak nem lesz ideje a gyógyulásra sem.

Az emberek nem szeretteik gyászába halnak bele. Sokkal inkább abba, hogy sosem tapasztalhatták meg az igazi, mély szeretetet.

A kezedet már nem adod,
a szádat nem adod
és a ruhámon nem hagyod
az édes illatod.

Csak azért sírok, mert a világból kimúlt, de a szívemben még mindig él.

Vigasztaljátok a szenvedő alkonyokat, közéjük való kedvesem is
Szomorú lángjaival zokogva kergetőzik

A feleség, aki eltemeti férjét; a férj, aki eltemeti feleségét: özvegy. A gyermek, aki elveszíti szüleit: árva. - Ám nincs szó, amely megnevezné a szülőt, aki sírba fekteti gyermekét.

Azt is mondják, hogy ha a nőstényhattyú meghal, a párja csukott szárnnyal nagy magasságból a földre veti magát, és elpusztul.

Tulajdonképpen én akkor nem értettem, hogy mi történt, mit jelent anyám elvesztése. Sírtam, mert sírtak a felnőttek is.

Saját halálunk sose fáj úgy,
mint mások halála.
Ó, könnyű neked,
elbírod nélkülem a sírt, de
bírjam, nélküled, az életet?

Álom, álom, édes álom!
Altass engem, légy halálom,
Légy halála életemnek
S élte haldokló szivemnek.

Eljátszottad már kis játékidat,
Kedves fiú, hamar játszottad el;
Végsőt mosolyga orcád, s a halál
Leszedte róla szép rózsáidat:
Nemcsak magad menél, elvitted a
Szülék vidámságát, elvitted a
Legszebb remények gazdag bimbaját.

Az elhunytban legtöbbször nem az elhunytat siratjuk, hanem önmagunkat.

Valakinek a hiányát az apró dolgokból vesszük észre igazán.

A gyász és a lezárás természetes dolog ilyen fiatal korban is. Nem bűn az, ha valaki tovább él, és mer boldog lenni. Attól a halottak emléke nem lesz kevesebb.

Mindnyájunknál eljön a pillanat, Mademoiselle, amikor a halál kívánatosabb az életnél. De elmúlik - elmúlik a bánat és a gyász. Most ezt nem képes elhinni, tudom.