Tíz ujjal, körömmel, kézfejjel, tenyérrel, tűvel és ollóval dolgozik egyenesen a ruhán. Néha térdre esik a műve előtt és átkarolja, nem azért, hogy hódoljon előtte, hanem hogy megzabolázza a makrancos tüllt. A test szenvedélyes alázata az imádott munka előtt!

A cikázó villám sok mindent megvilágít, ami a legragyogóbb napsütésben is rejtve marad.

Vetélkedésük még nem adta át helyét a szerelemnek, habár egyszerre született vele. Szerelmük, ez a napról napra félelmetesebben növekvő hatalom, lassanként kiűzte szívükből a szelíd bizalmat, s megváltoztatta gyengédségük lényegét, mint ahogyan a gyökerekbe felszívódó festett víz megváltoztatja a rózsák színét. És mégis, mindezek ellenére, olykor megfeledkeznek a szerelemről.

Kevés óra adatik életünkben, mikor a test elégedett, a szem gyönyörködik, a szív könnyű és szinte kongóan üres, és egy pillanat alatt csordultig telik.

Milyen csodálatos életem volt! Bárcsak előbb észrevettem volna!

Az emberek nem szeretteik gyászába halnak bele. Sokkal inkább abba, hogy sosem tapasztalhatták meg az igazi, mély szeretetet.

Szeretem a múltam, szeretem a jelenem. Nem szégyenkezem azért, amim volt, és nem vagyok szomorú, mert nem az enyém többé.

Vagy szerelem, vagy együttélés.