Mindig kell legyen az embernek valamiféle vágya, mely ott lebeg a szeme előtt, mint szamár előtt a répa, merthogy a vágyak teljesülése utáni sóvárgás adja az erőt, hogy felkeljünk reggel.

Ha van egy vágyad, bármi is legyen az, ami egyre ott lebeg előtted, a homlokodtól épp csak egy arasznyira, akkor már érdemes élned.

A félelem vonzó, amíg nem ismeri fel az ember.

Az élet iskola nélkül olyan, akár a hamu.

Az már nagy dolog, ha az ember tudatában van annak, hogy gondolkodnia kell.

Mindenkinek fontos (nekem is), hogy életben maradjon, és ennek érdekében az ember kész olyasmit is tenni, amihez nem fűlik a foga.

Az események, azok a fontosak. A történet fontos. Ami történik, az változtatja meg az ember életét, és nem az számít, hogy hol és kivel esett meg.

A türelemnek is van határa, még akkor is, ha az ember még gyerek, és akkora csak, mint egy kecske.

A vallástestvérek jól bánnak egymással, pedig szerintem eleve mindenkivel barátságosnak kellene lenni, anélkül, hogy ellenőriznénk a másik személyi igazolványát, vagy keresnénk a nevét a vallási nyilvántartásban.

Aludni súlyos hiba. Talán jobb egész éjjel ébren maradni, hogy azok az emberek, akiket szeretek, ne tűnhessenek el a semmiben.

Valakinek a hiányát az apró dolgokból vesszük észre igazán.

Amikor az embernek nincs családja, a barátok jelentenek mindent.

Ha az ember nem aggodalmaskodik túl sokat bizonyos dolgok felett, akkor minden simán megy.

Amikor az ember alszik, némiképp megszűnik létezni, ha meg csak úgy tesz, mintha aludna, az meg olyan, mintha úgy hinné, az égvilágon semmi nem történik, remélve, hogy a dolgok közben maguktól elrendeződnek.

Ha barátokkal együtt utazik az ember, akkor nagyobb az esélye, hogy minden jól alakuljon.