A tudományos alapkutatások erős, előrelátó és folyamatos elősegítése nélkül abba a helyzetbe jutunk, mint amikor valaki föleszi a vetőmagot: ezzel ugyan egyetlen télre elhárítja az éhínséget, de minden reményét elherdálja annak, hogy a következő télen is életben maradhasson.
Túlontúl hajlamosak vagyunk arra, hogy a technológiai eszközöket okoljuk azok bűneiért, akik használják őket. A modern tudomány termékei önmagukban véve nem jók vagy rosszak. Értéküket inkább az határozza meg, hogy miként használják őket.
Minden technológia az emberi akarat megnyilvánulása. Eszközeinkkel arra törekszünk, hogy kiterjesszük hatalmunkat és irányításunkat a bennünket körülvevő tényezők - a természet, az idő és a távolság, valamint mások - felett.
A csak költők ugyanolyan kábák, mint az iszákosok, akik állandó ködben élnek, és semmit sem látnak vagy ítélnek meg tisztán. Az embernek több tudományban képzettnek kell lennie, és értelmes, filozofikus és bizonyos mértékig matematikusfejre van szüksége ahhoz, hogy tökéletes és kiváló költő legyen.
A tudomány világa annyira sokrétű, a létrehozott értékek annyira speciálisak és áttételesek, hogy társadalmi hasznosulásukat roppant nehéz megbecsülni, ez még a természettudományokban is kétséges, hát még a bölcsészetben.
A tudomány szelleme, mint az emberek félelme, sajnos, oszthatatlan. Nehéz, mint a bokrot egy helyen megnyesni... másutt sarjazni hagyni.
A tudomány általában éppen arra tanít, hogy a dolgok sokszor egyáltalán nem úgy működnek, mint ahogy a józan ész alapján gondolnánk. A Nap például nem kering a Föld körül, még ha abból, amit a szemünkkel látunk, erre a felületes következtetésre jutunk is.
A tudósnak nemcsak a világ titkait kell felfedni, hanem azokat mindenki számára közérthetővé kell tennie.
Nemzetünk jövőjét a természettudományos műveltségre, és az annak belső logikájából fakadó értékrendre kell alapozni, de nem kevésbé fontosak a szellemtudományok, a művészetek, amelyek megtanítanak egymás tiszteletére, együtt élni a természettel, és a tudomány eredményeinek ember- és környezetbarát felhasználásával. A jövőnek a humánumra, egymás tiszteletére, szeretetére kell épülnie, hogy csöppnyi földi létünk szépséggel, boldogsággal és szeretettel legyen teli.
A tudomány különleges dolog, a legjobb eszköz arra, hogy tudakozódjunk a világról és mindenről, amit magában foglal - önmagunkat is beleértve.
A tudomány építkező jellegű, még aki Nobel-díjat kap, arról sem állíthatjuk, hogy az száz százalékban az ő érdeme. Felfedezését, elméletét bizonyosan mások munkájára is építette.
A tudós ethosza az igazság keresése, mely egyben erkölcsi magatartás.
Mi, tudósok felelősek vagyunk a mai korszak társadalmi-gazdasági folyamataiért is, akár érkezik erre vonatkozóan kérdés a gazdaság és a politika irányítóitól, akár nem. Ha fontos kérdések nem hangoznak el, akkor nekünk tudósoknak kell ezeket feltenni, és ha a tudomány módszere úgy diktálja, akár évtizedes munkával válaszokat keresni.
Egy kutatási program anyagi támogatás nélkül nem tud megvalósulni, de nem ezt tartom a legfontosabb feltételnek. Azt kell elérnünk, hogy legyenek kiváló kutatók!
A tudós boldogságközpontját nem a pénz, hanem az új felismerése és annak elismertetése hozza izgalomba.