A kosárlabdát könnyű játszani, de nehéz tudni.

A versenyzés a véremben van, a lényem, az életem része, és minden másnál fontosabb számomra.

Aztán belenyugvón arra gondol, bármennyire is jó, ha megadatott az embernek, hogy egy csapat tagja lehetett, a végén, a legvégső mérkőzésen, úgyis minden játékos egyedül marad.

És vajon mezbe bújva, neves fővárosi csapatok ellen pályára lépve mitől félnének azok, akiknek legkedvesebb nyári játszópajtásuk az életveszély volt?

Leszállt az este, és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni.

Meggyőződésem, hogy minden férfi számára az igazi beteljesülés az, hogy ha kemény küzdelem árán eléri kitűzött célját, majd megfáradva, de mégis diadalittasan elfekszik a csatatéren.

Azért vagyok itt, hogy győzzek. Semmi örömet nem okoz egy ötödik vagy hatodik helyért való csatározás.

Ha az élen vagy, tartsd a pofád és maradj ott!

Mindannyiunk célja legjobbnak lenni a legjobbak között.

A sport a test útján nyitja meg a lelket.

A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.

A sport fogalma nem tévesztendő össze a puszta testi ügyességgel, a rekord-hajhászással, a nyereségvadászással és a legutóbbiakkal együtt járó primadonnáskodásokkal. Ez utóbbiaknak nemcsak hogy a sporthoz semmi közük, de a sportnak egyenesen ellenségei.

Az igazi dicsőség térdre kényszerülni, és azután mégis felállni.

Ahhoz, hogy az ember győzni tudjon, hozzátartozik, hogy tudjon veszíteni is.

Engem ide kötött minden, a gyermekkor, a barátok, az újpesti utcák és a Megyeri úti stadion. Most megkérdezhetné bárki, hogy nem bántam-e meg ezt a hűséget. Nyugodt szívvel állíthatom, nem.