A darab sikerét a közönség dönti el. Láttam én már elbukni jó darabot jól előadva, a gyenge darab sikerét gyengébb előadásban.
A közönség sokféleképpen ítél és ezért nincs olyan emberfia, aki előre meg tudná mondani valamelyik darabnak a sorsát.
Talán csüggesztően hat, ha arra gondolunk, hogy az erőfeszítések és a véletlen szerencse legalább annyit számít, mint a tehetség. Én azonban ezt inkább ösztönzőnek érzem, hiszen miközben genetikai felépítésünk tőlünk függetlenül adott, erőfeszítéseink mértéke csak rajtunk áll. A véletlen hatása pedig egy bizonyos mértékig szintén irányítható, hiszen ha többször próbálkozunk, akkor ezáltal megnöveljük a sikerünk esélyét.
Bár néha csak nagyon kis különbség van egy kiugróan sikeres és egy kevésbé sikeres ember képességei között, mégis általában nagy különbség van a róluk alkotott véleményeink között.
A sikert nem a felhalmozott vagyon nagysága, a megszerzett hatalom, vagy a bankszámládon lévő pénz mennyisége jelenti. Ha ez így lenne, nem létezne szomorúság a leggazdagabbak között. Az igazi siker valójában az, ha Isten rád szabott célját meg tudod valósítani az életedben azzal a tehetséggel, amit Ő adott neked. A sikert mindannyian különböző módon érhetjük el, hiszen mindenki tud valami olyat tenni, amit senki más.
Az akadályok legyőzésében mutatott állhatatosság a siker legalább olyan fontos összetevője, mint a tehetség.
A képességet a sikerrel összekötő szál laza és rugalmas. Könnyű megtalálni a kiváló minőséget a sikeres könyvekben, és ugyanilyen könnyű észrevenni ennek a hiányát a kiadatlan kéziratokban, az olcsó vodkákban vagy az elismertségért küzdő emberekben. Könnyű azt hinni, hogy a működő ötletek jó ötletek, a sikeres tervek alapos munka eredményeképpen születtek, a sikertelen ötletek és tervek esetén pedig már valami a megszületésükkor sem stimmelt. Könnyű a legsikeresebbekből hőst csinálni, és megvetéssel nézni a legkevésbé sikeresekre. A képesség azonban nem garantálja az eredményt, mint ahogyan az elért eredmény sem arányos a képességgel. Ezért nagyon fontos mindig az eszünkben tartani az egyenlet másik tényezőjét – a véletlen szerepét.
Mindig haladni kell előre, mert a legjobb hír az, hogy bár sorsunk alakulásában szerepet játszik a véletlen, a siker egyik fontos összetevője a mi kezünkben van: a dobások száma, az, hogy hányszor próbálunk szerencsét, hányszor ragadjuk meg a lehetőséget. Még ha hamis is a pénz, amelyet feldobunk, és a súlya a fej felé húzza, akkor is előfordul néha, hogy írás jön ki.
Az életben a legtöbb kudarcot azok az emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel jártak már a sikerhez, amikor feladták a harcot.
A válság a művészetben nem rossz dolog, minden művésznek válságban kell lennie, mert amikor valamilyen eredményt ér el, akkor nagyon hamar megcsömörlik tőle. Az ember egy idő után unni kezdi saját sikereit.
Olyan híres vagyok, amilyen mindenki csak lenni akar, és igyekszem megszabadulni tőle.
Aki fent van a pályán, annak számolni kell azzal, hogy mind magányosabb lesz, minél feljebb jut, és borulás esetén még a kapaszkodó emberek is eltűnnek mellőle. És magára marad.
Amikor a néző nevet, ugyanúgy képes unatkozni, mint amikor komolyan néz maga elé. Hogyha - hazai színésznyelven szólva - ötpercenként letolom a nadrágomat, ezen minden alkalommal nevetni fognak, de aztán sokáig nem jönnek el ismét a színházba, végül pedig elmaradnak. Az olcsó siker jellemzője, hogy a nézők sokat nevetnek, amikor ott vannak az előadáson, aztán egyre kevesebben jönnek vissza.
Mindenki csak a saját törvényei szerint érvényesülhet. A mások eredménye: nem az enyém. Ahhoz nincs közöm.
Soha nem elég annyit nyújtani, amennyit a közönség elvár. Sikert annyival is el lehet érni, csak éppen nem biztos, hogy legközelebb is kíváncsiak lesznek az emberek. Ezért kell a többi.