Úgy vélem, semmi sem fogható ahhoz a lázas izgalomhoz, ami akkor tölti el a feltaláló szívét, amikor látja, hogy valamely agyszüleménye sikeresen megvalósul.
Ha összejövünk, az a kezdet,
ha összetartunk, az a haladás,
ha összefogunk, az a siker.
Nem érthetek mindenhez a világon, és lehet, hogy valami egyáltalán nem sikerül, de ez így természetes!
A szakma elismerése mindenképpen nagy dolog, de önmagában nem elég, a közönségével együtt viszont már tárgyalási alap.
Van egy olyan mondás, hogy a siker az, amikor a tehetség találkozik a lehetőséggel. Csak az a lehetőség ritkán jön el. De akkor nagyon kész kell rá lenni. És indul a hullámvasút - elképesztő magasság, ami után jön a lejtő. Meg kellett tanulni - mint a szörfözésnél -, hogy ha jön egy hullám, utána a hullámvölgyet is át tudjam vinni, azzal a lendülettel, amit elkaptam...
Bármilyen brandről is legyen szó, máshogy nem juthatsz előre, csak ha tudatosan és hitelesen építed a személyes márkádat. Minden egyes megjelenés, poszt, cikk vagy munka téged és a brandedet határozza meg.
A természettudósok, a matematikusok sehol a világon nem szupersztárok. Ez nem is baj. A tudósnak nem kell a rivaldafény. Az ismertség csak annyiban szükséges, hogy a tudományága támogatást kaphasson. Egyébként lényegtelen.
Nem a sikeres ember boldog, hanem a boldog ember lesz sikeres.
Tehetségesnek is kell lenni, és egyedinek, amihez párosulni kell szorgalomnak, gyakorlásnak és munkának. Ez a három elengedhetetlen a sikerhez, kettő nem elég hozzá.
A sikernek több fontos tényezője van: jó termék, kidolgozott üzleti terv, jó ergonómia, vonzó design, stabil programozás, ügyes marketing és egy adag szerencse.
Mindig azt kell jól csinálni, amit éppen csináltok. Csak arra szabad gondolni, és akkor biztos a siker!
A siker nagyon jó dezodor. Minden korábbi rossz szagot elfeledtet.
A sikerem titka abban rejlik, hogy soha nem adtam fel semmit, és nem kerestem a kifogásokat.
Valahol a népszerűség igazi titka, ha az ember nem igazodik mindig a népszerűség követelményeihez.
Könnyebb a csúcsokat elérni,
diadallal felszaladni,
mint nem szédülő hideg fejjel
a csúcsokon ember maradni!